Connect with us

Kerítésen innen

Hamisított kínai maszkot vett nemzetünk főfürkésze: Szijjártó Péter minisztériuma!

Megosztás

Egy kínai cég alaptalanul állította az általuk gyártott maszkról, hogy FFP2, a magyar külügyet ez nem zavarta – vagy nem tudott róla – és 7 millió maszk beszerezésére kötött szerződést. A bizniszen egy vietnami dohánybolt báró csaknem 12 milliárd forintot szakított.

maszk
Megosztás

Egy kínai cég alaptalanul állította az általuk gyártott maszkról, hogy FFP2, a magyar külügyet ez nem zavarta – vagy nem tudott róla – és 7 millió maszk beszerezésére kötött szerződést. A bizniszen egy vietnami dohánybolt báró csaknem 12 milliárd forintot szakított.

A szakértelem túl van értékelve?

A kínai Ouleok (Tangshan) Technology Co. Ltd. védőmasznak nevezett termékéről egyetlen, komolynak tekinthető szervezet sem rögzítette, hogy megfelel azoknak a minőségi jellemzőknek, amiket a gyártója állít róla. Amerikai, kanadai és német vizsgálatok viszont olyan eredményekre jutottak, hogy azok alapján nem is nevezték védőeszköznek a terméket, amelyet FFP2 szintű maszknak állították be, de nem megfelelő a részecskeszűrése és minden alap nélkül szerepel rajta a CE minősítés.

Ebből a termékből milliós tételre szerződött tavaly a Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium – derül ki az Átlátszó cikkéből.

A beszerzést bonyolító cég azért biztos, ami biztos, jelezte,

„a termékek bejelentett szervezet általi EU típusvizsgálatára nem feltétlenül került sor”.

A termék tanúsítványa

egy, a CE minősítéshez csak hasonló „dokumentum”, amiket jellemzően az elégtelenül, vagy sehogy sem bevizsgált, de Európában terített termékekhez csatolnak.

A hamisítvány Belgiumban bukott meg még közel egy évvel ezelőtt

Az oknyomozó portál szerint az Ouleok mellett két másik gyártótól összesen 7,8 millió maszkot vásárolt a magyar külügy. A maszkok vélhetően a nyáron meg is érkeztek és ki is osztották őket orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, rendőröknek és katonáknak.

A szóban forgó üzletben a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a Gyömrői-Sarok Projekt Kft.-vel szerződött

A vállalat tulajdonosa a vietnami Vu Quy Duong, akinek 2018-ban csaknem 100 dohányboltban volt érdekeltsége, valamint ő nyitotta a Sárkány Center bevásárló központot.

Az ügylet értéke pedig 11,8 milliárd forintot tett ki.

További részleteket itt lehet olvasni.

 

hamis kínai maszk

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. gina

    2021.03.24 19:50 at 19:50

    Várt valaki mást ettől a szemét kormánytól és vizfejű lopásbűvésztől…ezen lehet keresni, sosem lesz vége a lopás, csalásnak,, a fideszt a fenébe kell küldeni végre….

  2. csipetke

    2021.03.24 20:02 at 20:02

    Ez van, ha a hülyeség párosul a túlbuzgósággal.
    Márpedig szíjjártó röpköd, mint egy narkós denevér, de a gáz az, hogy a világon semmihez sem ért. Már eddig sem volt világos, hogy szíjjártó mit keres az olyan dolgok beszerzésénél, mint a vakcina, vagy pl a maszk, vagy bármi egyéb egészségügyi termék. Ez az egész kormány így állt össze:- nem a hozzáértés számított a kormánytagok összekukázásánál, hanem a megfelelően és kellemesen érdes nyelv, a megfelelő csapásszámmal. Így hát van egy olyan kormány, ahol senki nem ért semmihez, de úgy csinálnak, mintha. Ezért van az ország a béka segge alatt.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük