Connect with us

Banánköztársaság

Bauer Tamás levele Kövér Lászlóhoz – Ha meghalna ne emlékezzen meg róla, mint egykori képviselőről Orbán parlamentje

Megosztás

Bauer Tamás az SZDSZ, majd a Demokratikus Koalíció egykori politikusa, a rendszerváltás fontos szereplője, nyílt levelet írt Kövér Lászlónak a parlament Fidesz által újraválasztott elnökének.

Megosztás

Bauer Tamás az SZDSZ, majd a Demokratikus Koalíció egykori politikusa, a rendszerváltás fontos szereplője, nyílt levelet írt Kövér Lászlónak a parlament Fidesz által újraválasztott elnökének.

Kövér Úr!

Ön ma az április 3-i választás nyomán alakult Országgyűlés elnöke lett. Ezért fordulok most Önhöz.
A magyar Országgyűlés szép hagyománya, hogy a plenáris ülések elején az elnök megemlékezik az előző ülés óta elhunyt korábbi országgyűlési képviselőkről. Mármint az 1990 óta mandátumot szerzett képviselőkről, megkülönböztetve az 1990 óta működő demokratikus parlamentek tagjait a pártállami időszak képviselőitől. Ez jogos, érthető megkülönböztetés.
Ezt a megkülönböztetést az ellenkező irányban is indokolt érvényesíteni. Míg 1990-től 2010-ig Magyarországon a politikai erők egyetértésével alkotott köztársasági alkotmány és választási törvények alapján szabad és tisztességes választásokat tartottak, 2010-et követően a helyzet megváltozott, a Fidesz kétharmados parlamenti többségével visszaélve hatályon kívül helyezte a Köztársaság Alkotmányát, egyoldalúan módosította a választási törvényeket, megváltoztatta a választások médiakörnyezetét. A 2014-ben és azóta tartott választások immár nem tekinthetők szabadnak és tisztességesnek, az azok nyomán alakult országgyűlések nem tekinthetők olyan demokratikus intézményeknek, mint az 1990 és 2010 között működők, hanem egy új pártállam parlamentjei.

Hetvenhat éves vagyok, életem immár bármikor véget érhet

Életem fontos fejezete volt, hogy nyolc éven át, 1994 és 2002 között a demokratikus magyar Országgyűlés tagja lehettem, abban képviselői munkát végezhettem. A közvélemény félrevezetését jelentené, ha a Fidesz dominálta pártállami Országgyűlés Orbán Viktor által kijelölt elnöke esetleges halálomat követően a plenáris ülésen megemlékezne rólam mint a demokratikus magyar Országgyűlés egykori tagjáról. Felhívom ezért, hogy az effajta megemlékezéstől esetemben tekintsen el.
Budapest, 2022. május 2.
Bauer Tamás
Utóirat. Remélem persze, hogy megérem az Önök pártállamának csúfos bukását, mely esetben jelen levelem tárgytalanná válik.

Kapcsolódó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kalman Ferencne

    2022.05.04 11:30 at 11:30

    Nos orban NEM LEGITIM Orszag VEZETO!! CSAK egy UNDORITO MOCSKOS BUNOZO ezert Egyetertek a Kepviselo Ur keresevel!!! orbanek NEM MELTOK meg a NEVET sem kiejteni a HAZAUG HAZAARULO pofajukon!! OSZT JONAPOT!!!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük