Ez a nap
Ötszáz tudós védi egy társát Orbántól és az Origótól
Kiállunk Melegh Attila szociológus, egyetemi docens mellett, akinek tényszerű állításait és egy civil szervezettel való kapcsolatát a politikai kampány céljainak érdekében kiforgatták – írja egy petícióban 512 ember és 8 szervezet, mind úgynevezett szakmai aláírók, egyetemi oktatók illetve szakkollégiumok.
A petíció aláírói között nem csak baloldali értelmiségiek vannak, aláírta például Chikán Attila, a konzervatív Balázs Zoltán, Stefano Bottoni történész, az MTA Politikatudományi Intézetét vezető Boda Zsolt, az MTA Kisebbségkutatót vezető Papp Z. Attilát. Az aláírók között vannak határon túliak, kolozsváriak is.
Melegh Attila egy 2015-ös origós nyilatkozatát nemrégiben politikai környezetbe ágyazva (sorosozás, szélbernadettezés) újraközölte a lap, majd Orbán Viktor is beemelte az évértékelőjébe. A nyilatkozat úgy szólt, hogy „Szinte mindenhonnan olyanok érkeznek hozzák, akik jobbak, mint a hazai népesség”, mármint képzettebbek.
(Ennek egyszerű az oka. A kivándorláshoz pénz kell. Afganisztánból eljutni Európáig például 15 ezer dollárba is kerülhet, nagyjából 4,2 millió forintba. Ennyi pénzük csak azoknak van, akik képzettebbek. A nagyobb problémával küszködő országok szegényebb menekültjei általában csak a szomszédos országokig jutnak el – magyarázta akkor Melegh Attila.)
A mostani petícióban azt írják, hogy „Melegh Attila Magyarország külföldön született népességével kapcsolatban egy korábbi lapinterjúban megfogalmazott megállapításait a migránsellenes kormányzati kommunikáció ellenségképéhez igazították, és ehhez a kutató arcképét ismételten felhasználták.”
A nyilatkozat aláírói elutasítják, hogy tudományos kutatási eredményeket, kutatói nyilatkozatokat gyűlöletkeltésre, a társadalom megosztására, közvetlen kampánycélra használják.
(Forrás: Index)
Szerző
Friss
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’