Kerítésen innen
Téli időszámítás, óraátállítás – Kinek jó ez?
Október 30-án, éppen egy hét múlva indul a téli időszámítás! Van amire nem lehet előre készülni, csak lélekben.
Talán sosem volt olyan erős vita világszerte az óraátállítás kapcsán, amelynek szószólói – mindenekelőtt különböző indítékú érdekérvényesítők – azért egyvalamiben egyetértenek: nincs szükség az óraátállításra, a mai időkben felesleges a mindennapi életünket zavaró, évente két alkalommal kötelező ceremónia.
Október 30-án, éppen egy hét múlva indul a téli időszámítás!
Az EU-ban a tagállamokra vár a döntés
A világon az országok mintegy 60 százaléka nem állítgat, és több mint hetven ország fontolgatja annak teljes megszüntetését. Többek között az Európai Unióban, ahol egyébként már évekkel ezelőtt kimondták, de a mai napig nem tudtak érvényt szerezni annak, hogy megszűnjön ez a több mint 100 éve kitalált, és azóta alkalmazott eljárás. Az öreg kontinensünkön a tagállamokra vár a döntés, hogy miben maradjunk: a nyáriban, vagy az eredeti, úgymond természetesnek tartott téli verzióban – ebben kellene előbb-utóbb egyezségre jutnunk- írja közleményében a Magyar Alvás Szövetség
Legyen csak a nyári!
A felvilágosodott (és a nappali világosságot igen kedvelő) uniós polgárok – közöttük mi magyarok is – nagyon sokan a nyári időszámítást preferálják, számítva arra, hogy a korai sötétedést megelőző nappali világosság egy órával történő növelésével nemcsak a hangulatunk, hanem a napi teljesítményünk is jobb lesz. A téli verzió hívei pedig a kora reggeli sötétség meghosszabbodása miatt tiltakoznak, mivel még az is előfordul, hogy a reggeli iskolai órakezdésre teljes sötétségben kerül sor bizonyos téli napokon.
Na és a tudomány?
A kronobiológia és az alvástudomány is a hosszú évmilliókon keresztül, a szervezetünk által megszokott és a cirkadián ritmusunknak leginkább megfelelő téli változatot támogatják. A Magyar Alvás Szövetség, amely ez utóbbinak a fontosságára hívja fel a döntéshozók figyelmét, az idei közleményében megjegyzi:
„Elképzelhető, hogy az óraátállítás eltörlését támogató kronobiológiai érveket fölülírhatják a jelenlegi energiabiztonsági és gazdasági szempontok”
– hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Utóbbiak részleteiről talán annyit érdemes megjegyezni, hogy az újkori óraátállítás rendszere is egy háborús helyzetre embargó formájában adott válasz nyomán következett be. És talán el kellene fogadnunk, hogy ilyen világ krízisek során a prioritások másként alakulnak, mint békeidőben. A szakirodalom és a hétköznapi tapasztalat szerint is, a standard időszámításra való visszatérést könnyebb megszokni és az emberek nagyobb része jobban tud ehhez alkalmazkodni, mint a tavaszi átálláshoz. Ennek az az egyszerű oka van, hogy ősszel egy órával ráérősebb napi beosztásra kell áttérni, és késni mindig könnyebb, mint sietni. A másik, ennél talán tudományosabb ok az, hogy a cirkadián ritmus eleve inkább egy kis késésre hajlamos, mint sietésre. Ezzel függ össze az a jól ismert jelenség is, mely szerint az időzónák gyors átlépésekor fellépő jet-lag szindróma gyorsabban leküzdhető, ha ez a napirend késleltetésével jár és nem siettetésével. Egy ideális helyzetben ezért az első nemzetközi olajválságot megelőzően is általánosan érvényben lévő standard időszámítás lenne a legjobb választás, de jelenleg sajnos hasonló, ha nem még súlyosabb energiaválság van kibontakozóban, így ennek időszerűsége kérdésessé válhat.
7 hónapja írtuk a magyar helyzetről:
Friss!
- Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco Orbán nagy barátjaMegosztás Kevesebb mint három hónap után távozott az USA külügyminisztériumából Peter Marocco, aki az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) felszámolásáért felelt Donald Trump kormányában – írta meg hétfőn a The Washington Post. A hírről először a Wall Street Journal számolt be. A távozás oka és körülményei egyelőre nem ismertek Az ügyet ismerő amerikai köztisztviselők… További információ: Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco Orbán nagy barátja
- Vidéki prókátor: a Facebook létesíthet-e bármilyen üzleti kapcsolatot a ‘Rogán-terhelt’ magyar kormánnyal?Megosztás Vidéki prókátor néven ismertét vált egyelőre névtelen ügyvéd, aki elsőként borította a kegyelmi-ügyet, amiből később miniszter- és köztársaságielnök-buktató botrány kerekedet napi rendszerességgel posztol közösségi oldalán a Magyarországon történt eseményekkel kapcsolatban. Hétfői bejegyzése új megvilágításba helyezi a Rogán szankciós listás szereplését… Orbán, válassz: Rogán, vagy Facebook-hirdetés? „Magyarország Kormánya közpénzből hirdeti a Facebookon azokat a posztjait, melyekkel… További információ: Vidéki prókátor: a Facebook létesíthet-e bármilyen üzleti kapcsolatot a ‘Rogán-terhelt’ magyar kormánnyal?
- Stop az óbudai környezetszennyezésnekMegosztás A Demokratikus Koalíció flashmobbal egybekötött sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet az óbudai gázgyár 21 hektárnyi területéről a talajba szivárgó szennyező anyagokra, többek között arzénra, benzolra és más rákkeltő anyagokra, amik több mint 70 éven át szennyezték a környezetet. 200 ezer tonna nem kevés Mint Nagy Richárd György, a DK óbudai önkormányzati képviselője, országgyűlési képviselőjelöltje… További információ: Stop az óbudai környezetszennyezésnek
- Tiborcz István Marbellán is a mi pénzükből ‘luxizott’ – ‘Ner-kullancs’ menni spanyolba – Frissítve!Megosztás Egy több mint 25 milliót értő autóban meszelték le -miközben „luxizott”- a rendőrök Marbellán Tiborcz Istvánt, valljuk be, ilyesmi itthon nem nagyon fordulhatott volna elő a sikeres vállalkozóval, mert nálunk van még tisztelet. Pista és a 250 milliós Ferrari SF Spider luxus sportautó A képet Hadházy Ákos országgyűlési képviselő lelte, vagy kapta még 2023… További információ: Tiborcz István Marbellán is a mi pénzükből ‘luxizott’ – ‘Ner-kullancs’ menni spanyolba – Frissítve!
- Lesz-e botrány? – A magyar parlament kemény napjaMegosztás Eseménydús lesz a hétfő a Parlamentben. Az országgyűlés ugyanis ma szavaz az Alaptörvény 15. módosításáról, amely a gyermekvédelemre hivatkozva korlátozhatja a gyülekezési jogot, illetve megtiltaná a születési nem jogi megváltoztatását is. A javaslatcsomag emellett lehetővé tenné a kettős állampolgárok magyar állampolgárságának felfüggesztését, valamint alkotmányos szinten rögzítené a készpénzhasználat jogát és a drogmentességet is. A… További információ: Lesz-e botrány? – A magyar parlament kemény napja
Szerző
Friss
- Mínusz 1 fő, távozott az amerikai kormányból Peter Marocco Orbán nagy barátja
- Vidéki prókátor: a Facebook létesíthet-e bármilyen üzleti kapcsolatot a ‘Rogán-terhelt’ magyar kormánnyal?
- Stop az óbudai környezetszennyezésnek
- Tiborcz István Marbellán is a mi pénzükből ‘luxizott’ – ‘Ner-kullancs’ menni spanyolba – Frissítve!
- Lesz-e botrány? – A magyar parlament kemény napja
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen és túl’ – Ilyenre gondoltál?
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik