Kerítésen innen
Mi van, vandál fiúk? Megvonási tüneteitek vannak, mert az istennek sem tudtok valami jó kis bunyót provokálni?
Nem csak az autóbolondok, de az egyszerű jóérzésű ember is döbbenten áll annak a barbárságnak a láttán, amit néhány napja vandálok tettek Galgóczi Péter autóversenyző kocsijával. Péter autója tulajdonképpen mostantól egy halom ócskavas, a felújítása hatalmas pénzekbe kerül majd – írta a Totalcar.
Nem csak az autóbolondok, de az egyszerű jóérzésű ember is döbbenten áll annak a barbárságnak a láttán, amit néhány napja vandálok tettek Galgóczi Péter autóversenyző kocsijával. Péter autója tulajdonképpen mostantól egy halom ócskavas, a felújítása hatalmas pénzekbe kerül majd – írta a Totalcar.
„Komunista féreg nyomorék” – egy „m”-el
A tettes, vagy tettesek észrevétlenül férkőztek közel a kocsihoz, senkinek nem tűnt fel a ténykedésük, pedig biztos, hogy nagy zajjal járt. A másik dolog, amiben Péter ugyancsak biztos, hogy jó előre felkészültek arra amit tesznek majd, nem a hirtelen felindulás szülte kegyetlen tervüket. A gyalázkodó feliraton túl ugyanis nem csak hogy feltörték az autót, de amit értek, tönkretettek benne.
Eltörték a kormányt, purhabbal telefújták az utasteret, aztán a motortér következett: amihez csak hozzáfértek, purhabot nyomtak bele, a dagadó, keményre szilárduló anyagot gyakorlatilag lehetetlen eltávolítani ezekről a helyekről. Péter autója tulajdonképpen mostantól egy halom ócskavas, a felújítása hatalmas pénzekbe kerül majd.
Galgóczi Péter megküzdött azért, hogy álmának, az autóversenyzésnek élhessen
Ahogy mondja, igazi kínlódás volt számára, hogy nagyon későn, 21 éves korában kapta meg a jogosítványt. Komoly küzdelmet vívott a hivatalokkal, amik fogyatékosságára hivatkoztak és arra, hogy ki sem lát az autóból. Végül azt az ultimátumot adták neki, hogy ha mutat egy autót amit el tud vezetni, akkor megkapja az engedélyt: a Polski Fiat 126, a Kispolszki lett az, amit átalakítottak számára. Közelebb hozták a pedálokat, hogy elérje őket így végül megkapta a papírokat. Persze már ekkor is a Zsigulira vágyott, mert bár alaposan átalakították a Polskit, voltak nála gyorsabbak. Aztán ezt követte egy VW Golf, de végül a versenyautó, az igazi szerelem egy kombi Mercedes W124-es lett. Az egykori 230-asba egy 2,8 literes soros hathengeres motor került, a kasztnit kikönnyítették, becsövezték, teljesen pályára építették át. Ezt az autót tették most tönkre a vandálok – számolt be a portál.
A gyűlöletbűncselekményt valószínűleg azért követték el, mert kiálltam a sérült sportolókat képviselő mozgalom a #wethe15 mellett. A legfájóbb kár, hogy kilopták belőle a felprogramozott, Megasquirt motorvezérlő elektronikát
-írta Galgóczi közösségi oldalán:
„Szóval, fiúk, esélyetek sincs, hogy ti nyerjetek….”
Lendvai Ildikó közösségi oldalán írta le véleményét a fenti vandálságról:
„Galgóczi Pétert látásból sokan ismerik. Ő az, aki kerekesszékével mindig ott van, ahol jó ügyért demonstrálnak. Még sosem beszélgettem vele, de már bólintunk, köszönünk egymásnak, ahogy mások is. Most szívós, alapos munkával ócskavasat csináltak az autójából. A félreértések elkerülése érdekében rá is írták: „Komunista féreg nyomorék”. Eltörték a kormányt, befújták az utasteret, eltávolíthatatlan, szilárduló habbal tették tönkre a motorház minden részét. Galgóczi Péternek ez az autó volt a szenvedélye. Már a jogosítványt is csak hosszas huzavona után kaphatta meg annak idején: át kellett alakítania egy kis Polskit, hogy ő is elérje a pedálokat. Aztán évtizedek munkáját és pénzét áldozta, hogy végül egy Mercedes Combit szereljen át versenyautóvá. Ez az autó több mint egy jármű: a jelképe is annak, hogy minden nehézséget leküzdve teljes életet él.
Ezért akarták tönkrezúzni: a járművet is, az esélyt is.
Mi van, vandál fiúk?
- Hiányzik, hogy ezt a tévészékházat nem támadhatjátok meg, hiszen a nektek tetszők ülnek benne?
- Kár, hogy nincs szükség újabb kopaszbulira a Választási Irodánál, mert a veszélyesnek látszó népszavazásokat immár maga a hatalom gátolja meg helyettetek?
- Megvonási tüneteitek vannak, mert az istennek sem tudtok valami jó kis bunyót provokálni az erőszakmentes tüntetéselen?
Megnéztem Galgóczi Péter oldalát. Ez a mottója:
„Jobb élni, mint megijedni.”
Szóval, fiúk, esélyetek sincs, hogy ti nyerjetek.”
Ha segítenél….
Azt tervezi, hogy közösségi gyűjtést indít, mi pedig örömmel segítünk neki ebben: aki szívesen támogatná őt, az a
HU39 10700196-33907404-51100005 számlaszámon teheti ezt meg.
Frissítés: összefogtatok!
„…Zoltán az Egyesült Államokból például pénzbeli segítséget ajánlott fel, de olyanok is vannak, akik műszakilag adnának támogatást:
– Ha nem holnapra kell, szívesen helyreállítjuk neki az autóját. Autórestaurálásból élünk 20 éve, építettünk már versenyautót is. Meg tudjuk oldani. Fizetnie nem kell a munkánkért – írta Gergő.
István pedig autóját adná oda – természetesen teljesen ingyen – Péternek, hogy ezzel folytassa a versenyzést.
– Én fel tudnék kínálni neki egy 2002-es Passat kombit (2,5 TDi Highline 4motion automata) – írta a kocsiról.
Péter először szinte el sem akarta hinni, hogy máris ennyien szeretnének neki segíteni. Nagyon hálás minden egyes üzenetért, első körben mindenképpen arra szeretne megoldást találni, hogy a Mercedest újra használható állapotba hozzák.” – tudatta a fantasztikus hírt pár óra elteltével a Totalcar.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen
- Politikusok egymás közt 2025 Magyarországán: ‘annyira ócska válasz lett ez, hogy az még Önhöz is méltatlan – pedig ez a léc eleve nincs túl magasan’
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma