Connect with us

Kerítésen innen

Szanyi Tibor: ezt a háborút nem kéne megnyerni!

Megosztás

Sokszor előfordult már, hogy egy-egy nagyhatalom szép, biztonságpolitikai mesékkel próbálta leplezni terület-, vagy befolyásszerző háborúit, ám a mostani orosz-ukrán öldöklés kirí a sorból. A kérdéses terület ugyanis napról-napra kisebb jelentőséggel bír, hiszen az ottani települések zöme immár romhalmaz, lakói elmenekültek, vagy meghaltak, a harcoló katonák százezreivel együtt.

Published

on

Megosztás

Sokszor előfordult már, hogy egy-egy nagyhatalom szép, biztonságpolitikai mesékkel próbálta leplezni terület-, vagy befolyásszerző háborúit, ám a mostani orosz-ukrán öldöklés kirí a sorból. A kérdéses terület ugyanis napról-napra kisebb jelentőséggel bír, hiszen az ottani települések zöme immár romhalmaz, lakói elmenekültek, vagy meghaltak, a harcoló katonák százezreivel együtt.

Ami most maradt, az szinte teljes aknamező,

továbbá a részes felek a maguk győzelmén kívül látszólag semmi mást nem fogadnának el, még kompromisszumosan sem. Amennyiben befolyásszerzésre gondolunk, akkor pedig végképp kidülledhet a szemünk, ugyanis a kérdéses területeken eddig sem volt kétséges az orosz befolyás, amit Ukrajna meg nem tűr.

Jelenleg úgy néz ki,

hogy a közvetlenül harcoló felek és szövetségeseik egyaránt az “all-in” stratégiát választották, amiből még a nukleáris háborút sem zárhatjuk ki. Az eszkaláció azonban alighanem csak amolyan “chicken game” módján állítható meg, azaz a két egymással szemben rohanó autó sofőrjeinek egyike el kell, hogy rántsa a kormányt! Jelenleg azonban a két jármű még csak gyorsít, jóllehet már eddig is iszonyatos károkozás közepette. Ha lenne egy megfellebbezhetetlen tekintélyű Mrs., vagy Mr. Európa, akkor most mindenki tőle várná az asztalra csapást, na most már elég ebből, fiúk! Ilyen európai vezető azonban jelenleg nincs, bár ez nem jelenti azt, hogy nem is lesz. Valójában három potenciális legényt látunk, de egyelőre mindannyian vagy franciák, vagy németek, vagy lengyelek elsősorban, s csak másodállásban európaiak.

Itt bukik ki, mennyire nem felesleges jogelméleti okoskodás, hogy az EU főemberét bizony közvetlenül kellene megválasztani!

Akkor ugyanis egy kontinens horkanhatna fel, hogy halló, elnök, iszonyat gyorsan békét kéne teremteni!

Ennek hiányában mindenki legfeljebb a saját kormányát nógatja, hogy erre, vagy arra! Azok pedig fantasztikusan nagyokat konzultálnak, mi pedig döbbenten számolgatjuk a halottakat. Arra azonban mégis csak képesnek mutatkozik az EU, hogy részint büntesse az agresszort, részint segítse az áldozatot, ám ez a békéhez édeskevés. Sőt, valójában az EU eddig egész jól vizsgázott ütésállóságból, ütőképességből és rugalmas alkalmazkodásból, ráadásul nem is túl drágán. Persze olyan árat fizetünk, amit békeidőben biztosan nem adtunk volna meg, ám a háborús veszteségek és kártételek fényében könnyen fizetünk.

Fenti mérleg azonban őrületesen csalóka, ugyanis egy rettenetes tűzfészek háborog a szomszédunkban, amelynek kiterjedése ellen egyelőre nincs recept. Tán még akarat se nagyon.

Ám, hogy kicsit se legyünk elégedettek, hadd legyek realista is!

Ennek a háborúnak már most vannak dollár- és euró-milliárdos győztesei, nevezetesen az energetikai és hadiipari óriáscégek. Ez bizony rettenetes szégyene az ún. nyugati demokráciáknak. Közelebbről a kapitalizmusnak.

Mi a teendő? Hadd legyek idealista is!

Álljon fel a büszke Macron elnök, jó francia módra küldje haza az oroszokat és az amerikaiakat egyszerre, s mint egyedüli EU atomhatalom bírja rá az oroszokat, hogy Európában ők se tartsanak több atomfegyvert, mint Franciaország, illetve akár az angolokkal is elszámolhatnak ugyanígy! Ha ezen az alapon köthető egy béke, akkor visszamenőleg is el kell számoltatni a háború vámszedőit, ugyanis ezek hullarablók.

A szerzői írásaiból…..

 

Szerző