Connect with us

Kerítésen innen

Az újságírószövetség melegen ajánlja a Médiahatóságnak, hogy tegye a dolgát – Végülis ezért fizetjük….

Megosztás

„Kivártuk az illendő türelmi időt, de hiába”- írta közleményében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) annak kapcsán, hogy „a magyar nyilvánosságban egy, a Médiahatóság sugárzási engedélyével rendelkező televízióban egy hetilap főszerkesztője emberi mivoltukban, méltóságukban sértegetheti emberek millióit és ehhez a stúdióban ülők, a Médiahatóság és az orgánum is hallgatásával asszisztál.

Megosztás

„Kivártuk az illendő türelmi időt, de hiába”- írta közleményében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) annak kapcsán, hogy „a magyar nyilvánosságban egy, a Médiahatóság sugárzási engedélyével rendelkező televízióban egy hetilap főszerkesztője emberi mivoltukban, méltóságukban sértegetheti emberek millióit és ehhez a stúdióban ülők, a Médiahatóság és az orgánum is hallgatásával asszisztál.

„Stop az emberi méltóságot sértő kijelentéseknek

A médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot

– írja a 2010. évi sajtószabadságról szóló törvény.

A Hír TV Sajtóklubjának legutóbbi adásában megsértették e szabályt. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) felszólítja a Médiahatóságot, hogy tegyen lépéseket az ilyen törvénysértések megakadályozása érdekében

Megdöbbentő, hogy a magyar nyilvánosságban egy, a Médiahatóság sugárzási engedélyével rendelkező televízióban egy hetilap főszerkesztője a március 15-én utcára vonuló Szabadságmenet kapcsán arról beszél, hogy

a jobboldaliaknak „nemzeti ünnepen nem szabad elmenni, vagy ne menjen el mindenki vidékre, néhányan maradjanak Budapesten is, mert ezek a kis svábbogarak, ezek kirajzanak az utcára, mert látják, hogy lehet.”

Már az is botrányos, hogy egy főszerkesztő így beszél, hogy embereket dehumanizál, azaz emberi mivoltukban, méltóságukban sért. A nyilvánosságban szereplőknek felelősségük van, nem beszélhetnek kirekesztő módon, nem kelthetnek gyűlöletet.”

„Az igazán botrányos azonban az,

hogy a stúdióban ülő újságírók csak egyetértően mosolyogtak mindeközben, nem volt közöttük senki, aki tiltakozott volna az emberi méltóságot semmibe vevő hasonlatért és elnézést kért volna a nézőktől a lekezelő kijelentésért.

Kivártuk az illendő türelmi időt, de hiába: a tv-csatorna sem tett semmilyen korrekciós gesztust. Nem kértek bocsánatot, hallgatnak.

A MÚOSZ azonban nem hallgathat:

felszólítjuk a HÍR TV-t, hogy határolódjon el e főszerkesztő mondataitól. Felszólítjuk a Médiahatóságot, hogy vizsgálja ki az esetet, tartassa be a Médiatörvényt, tegyen lépéseket, hogy Magyarországon a médiában ne üthesse fel a fejét újra a kirekesztő, emberi méltóságot sértő, gyűlöletkeltésre alkalmas beszéd.”

-fejeződik be a MUOSZ-közlemény.

Kapcsolódó

Szerző