Az egészségügyről – kicsit másképp

Mostanában sokat betegeskedem, ezért rendszeres látogatója lettem a körzeti és szakorvosi rendelőknek. Számos érdekes tapasztalatra tettem szert. Ebből levontam néhány olyan következtetést, amellyel kicsit – talán – javítható lenne az egészségügy működése és még pénzbe sem kerül. Ezeket szeretném most megosztani az olvasókkal.

„Sikítós” beíró helyett

– Több beteget lehetne ellátni, ha a rendelési idő kezdetén már ott lenne az orvos, és nem fél/háromnegyed vagy egy órával később érkezne meg. Persze, tudom én, hogy az orvosok többségének nem egy munkahelye van, meg amúgy is kevesen vannak, de meg lehetne próbálni.

– A recepción ( betegfelvételi irodán, betegirányítóban ) olyanokat kellene alkalmazni, akik nem egy ujjal, percenként egy betűs leütési sebességgel kezelik a számítógépet.

Az ismert Kaza László-dal nyomán

– A kedves beteg úgy állna be a recepciós sorba, hogy legalább akkor előkészítené a szükséges papírokat és nem közvetlenül az ablaknál kezdené előadni Kazal László örökbecsű nótája alapján a „Erre a nő elővette a nagy kézi táskáját, / Egy rántással szétrántotta táskáján a cipzárját. / Belenyúlt a táskájába, a kis erszényt kivette, / A táskán a cipzárat összehúzta és letette. / Azután a kis erszényen húzta szét a cipzárat…” jellegű produkciót (a teljes dal itt található).

– Mielőtt a recepció sorába beállna a beteg, ellenőrizné előjegyzésének időpontját, hogy az az orvos rendel-e, akihez ő tartozik.

– A recepciósnak nem adná elő tünetei teljes listáját, családi gondjait, aktuális gondolatait és a bejelentkezés után nem szaladgálna negyed óránként vissza soron kívül, hogy megkérdezze, mennyit kell még várnia.

– Bizonyára több beteg férne bele a rendelési időbe, ha egy-egy vizsgálat után nem tartanának hosszabb szüneteket, kávézás/telefonálás vagy bármi ürügyén. (Erről jut eszembe: nem biztos, hogy az a legjobb, ha a kedves beteg rendelési időben érdeklődik telefonon arról, hogy jól emlékszik-e a gyógyszerek szedésére; nem így mesélné el, hogy mióta használja őket, milyen tüneteket, mellékhatásokat észlel magán; nem adna részletes leírást közérzetéről, állapotáról.)

A rendelő nem nyugdíjas klub

– Sokkal hatékonyabb lenne a körzeti orvosok működése, ha néhányan nem tévesztenék össze a rendelőt és várót a helyi nyugdíjas klubbal és nem hetente háromszor járnának oda egy jót beszélgetni.

– Az is értékes perceket jelentene, ha a kedves betegek egy része nem ragaszkodna ahhoz, hogy soron kívül beszaladhasson, „mert csak egy kérdése volna az orvoshoz”, ami általában fél órás csúszást jelent.

– A gyógyszergyárak orvoslátogatóinak talán nem a rendelési időben kellene felkeresniük az orvosokat egy hosszadalmas termékbemutató okán.

És van még egy apróság, ami ugyan a működésen, hatékonyságon nem javítana, de az orvosi várókban ülők közérzetén bizonyára.

Egészségünk védelmében

Tartsuk már tiszteletben annyira a másik beteget, hogy ne kelljen végighallgatnia hosszú és magánjellegű telefonbeszélgetéseinket! Nem biztos, hogy a váróban ücsörgő mind a 30 embert érdekli betegségünk története; a családunk; az összes közeli ismerősünk betegsége, elhalálozásának módja. A vélt vagy valós orvosi műhibák ecsetelése sem biztos, hogy nem hagy betegtársaink állapotán nyomot.

Persze, az a legjobb, ha nem kell orvoshoz járnunk. 🙂

(Vendégszerző: Mater Dolorosa)