Állati
LMP: évente 500 ember hal meg a kormány hanyagsága miatt
Mintegy 900 milliárd forintot költene az LMP az egészségügy fejlesztésére. Az összeg harmadából másfélszeresére növelnék a béreket, a fennmaradó részből pedig a működés hatékonyabbá tételére, fejlesztésre, prevencióra fordítanák – mondta Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Európában sehol nem kerül annyiba az embereknek az egészségük mint nálunk
Szél Bernadett szerint a valóság és a kormány propagandája között az egészségügy terén a legnagyobb a különbség, miközben csupán egyetlen dolgot értek el: fizetőssé tették az ellátást. Rámutatott: a régióban sehol nem fizetnek annyit az emberek a magánvagyonukból az ellátásukra, mint Magyarországon.
Az országban mindenhol azonos színvonalú állami egészségügyi ellátást kell biztosítani – jelentette ki a politikus, aki szerint a megelőzésre is nagy hangsúlyt kell fektetni, és csökkenteni kell a betegek kiszolgáltatottságát. Az LMP alkotmányba foglalná a társadalombiztosítás intézményét és visszaadná az egyes intézmények önállóságát is – szögezte le.
Önálló ombudsmanra bíznák az egészségvédelem kérdését
Ábrahám Júlia, az LMP országos elnökségének tagja egy példával illusztrálta, hogy a kabinet késlekedése, az egészségügyi háttérintézmények átszervezése szerinte emberéleteket is követelt. Ennek tudta be, hogy bár rendelkezésre áll 6,5 milliárd forintnyi uniós támogatás arra, hogy elinduljon egy vastagbélrák-szűrő program, ez máig nem történt meg.
Emlékeztetett: a kormány a forrásért cserébe az évi 5000 halálos áldozat számának 10 százalékos lefaragását ígérte, vagyis évente 500 ember hal meg a kormány hanyagsága miatt – mondta. A politikus emiatt is fontosnak nevezte a háttérintézmények önállóságának biztosítását, de elmondta azt is: önálló ombudsmanra bíznák az egészségvédelem kérdését.
Szél Bernadett kérdésre a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes svédországi vadászatairól szóló sajtóhírekre reagálva feltette a kérdést: ki fizeti mindezt? Megjegyezte, Semjén Zsoltnak nincs akkora fizetése, hogy abból állni lehetne a felmerült költségeket.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!