Connect with us

Banánköztársaság

Van véleményük, de nem tudják, hogy mire alapozták – Össze-vissza beszéd a NATO-bővítésről

Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Szerdai gondolata a NATO-bővítés kapcsán tett közszolgai ki- és bejelentések összevisszaságáról….

Megosztás

Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Szerdai gondolata a NATO-bővítés kapcsán tett közszolgai ki- és bejelentések összevisszaságáról….

„A két skandináv ország – Finn és Svéd – az orosz fenyegetettség miatt szakított semlegességével és kérte közösen felvételét a katonai szövetségbe, 2022 májusában.

Putyin pincsije először azt találta ki,

  • társadalmi egyeztetésre kell bocsátani a kérdést. Hogy ilyen nem történt, az közismert.

Utána azt mondta, hogy

  • az Európai Bizottság által elvárt jogszabály módosítások annyira lekötik a képviselőket, hogy nem fér bele a NATO-bővítés megszavazása.

Következett a tavaszi ülésszak ahol arra hivatkozott, hogy

  • hiába szeretne valamit a kormány a képviselők egy része bizony megmakacsolta magát. (Hihi!) Hogy kik, az sosem derült ki.

Ekkor a Pincsi-Orbánon egy péntek reggel kitört az őszinteségi roham:

„Azért váltsunk már pár szót ezekkel a derék finnekkel meg svédekkel, mert az mégse járja, hogy azt kérik tőlünk, hogy vegyük fel őket, ők pedig nyilvánvaló hazugságokat terjesztenek Magyarországról, a magyarországi jogállamról, a demokráciáról,…”

Nem sokkal ezután jelentették be a törökök, hogy támogatják a finn belépést. Kocsis Máté azonnal jelezte, hogy a finnekkel már semmi bajuk nincs. Bár korábban az volt az ellenérv velük kapcsolatban, hogy 1340 km közös határuk van Oroszországgal. (Lehet, hogy ez megszűnt?) Villámgyorsan meg is szavazták a finnek csatlakozását. De a svédeké már nem fért bele az idejükbe?

Menczer Tamás külügyi államtitkárt is elkapta egy őszinteségi roham:

„finn barátainknak a tisztesség dolgában még van mit tanulni….Pitizni, amíg el nem érek valamit, és utána rögtön hátat fordítani, ilyet tisztességes ember nem csinál, ezzel nem rólunk, hanem magukról állítottak ki bizonyítványt.”

Világos! Nem lehet kritikus véleményem rólad, mert akkor az ellenséged vagyok. Viszont, ha pitizel, akkor kaphatsz egy csontot. Ez annyira tipikus.

A hónapok mentek, s szerencsétlen Gulyás annyi egymásnak is ellentmondó hülyeséget hordott össze a kormányinfókon, hogy azt már lehetetlen követni.

De a csúcs az volt, amikor arra a felvetésre, hogy Svédország minden kritériumnak megfelel, ezt válaszolta:

„Ha bővítünk egy szövetséget, ott az a kérdés, hogy vannak-e más területen vitáink velük igenis felmerül. Nem tudom, hogy mik a NATO-kritériumok, de a tagság legfontosabb kritériuma, hogy valamennyi tagállamnak ratifikálnia kell a csatlakozást. Ennek egyelőre Svédország nem felel meg. Bizalomerősítő lépésekre van szükség.”

Szóval szegény Gulyásnak van véleménye, de nem tudja, hogy mire alapozta…

Szijjártónak is van véleménye, igaz, azt is csak kapta és kapja. Most azt mondta: a napokban többször is egyeztetett a törökökkel, akik mostanában tárgyalnak a svédekkel. Gulyás viszont határozottan cáfolta, hogy a magyar kormány egyeztetne a törökökkel ebben a kérdésben:

„nincs semmilyen megállapodás a két ország között abban, hogy összehangoljuk a svéd csatlakozás időpontját.”

És ez így volt a finnekkel is. Vagy nem?…”

Szerző