Kerítésen innen
Varga Mihály új beosztása: provokátor
Mindent és mindenkit bevet a regnáló kormány élén Orbán Viktorral, hogy „bevegye”, megtörje, rákényszerítse Budapest lakosait arra, hogy feladva meggyőződését, a soron következő főpolgármester választáson bizalmat(?) szavazzanak a Fidesz jelöltjének, akit egyelőre nem nevesítettek. Varga Mihály…
Mindent és mindenkit bevet a regnáló kormány élén Orbán Viktorral, hogy „bevegye”, megtörje, rákényszerítse Budapest lakosait arra, hogy feladva meggyőződését, a soron következő főpolgármester választáson bizalmat(?) szavazzanak a Fidesz jelöltjének, akit egyelőre nem nevesítettek.
Varga Mihály, aki jelenleg pénzügyminiszter is beállt a provokálók sorába
Csütörtök délután az alábbi bejegyzés jelent meg közösségi oldalán:
Értelmezzük a posztot
Normális esetben a fenti bejegyzés azt jelenti: Karácsony Gergely valami olyasmit követett el, ami indokolja, hogy a Kúria helyre tegye, mondván: mit képzel ez az ember magáról, egyben pellengérre is állítja, hogy lássa a „dolgozó kisember”, hogy mik vannak….
Jegyezzük meg, hogy ebből egy szó sem igaz!
Varga-esetben Orbániában az a fentiek jelentése, hogy miként kell a kilövésre ítélt megválasztott főpolgármestert ellehetetleníteni, arra kényszeríteni, hogy védekezzen olyasmiért, amit nem tett. A helyes megfogalmazás -és nem értelmezés- az lett volna, hogy
Döntött a Kúria: Budapest nem kap mentességet az adófizetés alól.
Kötve hiszem, hogy Varga miniszter nem látja a különbséget. Feltehetően nagyon is látja és önszántából adta a nevét a „turpissághoz”.
A hír bővebben….
Varga Mihály a bejegyzéséhez saját maga szólt hozzá elsőként. Közelít a valósághoz, ha Karácsony Gergely nevét Budapestre cseréli az olvasó:
„Miután a Fővárosi Ítélőtábla által megítélt azonnali jogvédelem lejárt (október 17-én), a Kúria ezen felül még hatályon kívül is helyezte az Ítélőtábla határozatát. A Kúria teljes egészében elfogadta a Kincstár fellebbezésében leírt indokokat, azaz a Kincstár ezidáig teljesen jogszerűen szedte be a főváros adótartozását. Karácsony Gergelyt tehát bírósági végzés szerint ideiglenesen sem illeti meg védelem az adófizetés alól, be kell tartania a törvényeket, és meg kell fizetnie a szegényebb településeket segítő szolidaritási hozzájárulást.”
…még bővebben…
Jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a kormány nem vehet le több pénzt a főváros számlájáról
– írta november végén Facebook-posztjában Karácsony Gergely. A főpolgármester emlékeztetett, hogy a Magyar Államkincstár újabb 5,5 milliárd forintot inkasszált a főváros számlájáról, és szerinte
ez egyszerű lopás, és hatalommal való visszaélés, amiért Varga Mihály pénzügyminiszter a felelős.
Karácsony hozzátette: „Ha ez nem lenne elég, ahelyett, hogy a pénzügyminiszter sűrű elnézések után gyorsan visszautalná az ellopott pénzt, azzal vádol meg minket, hogy néhány hét alatt szinte teljes egészében elvertük a számlánkon lévő 100 milliárd forintot. Pedig pontosan tudható, hogy a kerületi önkormányzatoknak utaltuk tovább az általunk beszedett iparűzési adóból a nekik járó részt.” A főpolgármester úgy véli, két eshetőség van:
„az egyik, hogy a pénzügyminiszter ennyire nem ismeri az alapvető jogszabályokat, a másik, hogy ismeri őket, de mégis hazudik”.
A Magyar Államkincstár is reagált a Fővárosi Önkormányzat feljelentésére, a hvg.hu által idézett közleményükben azt írták:
a főváros részére az azonnali jogvédelmet a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú döntése biztosította, ez azonban csak ideiglenes intézkedés volt. A végzést október 17-én közölte a Kincstárral az ítélőtábla, így az azonnali jogvédelmet biztosító ideiglenes intézkedés hatálya azzal a nappal megszűnt.
Ettől az időponttól kezdve nem volt jogi akadálya annak, hogy amennyiben Budapest Főváros Önkormányzata önként nem tesz eleget a jogszabályon alapuló adófizetési kötelezettségének, a Magyar Államkincstár beszedési megbízást nyújtson be. Egyúttal leszögezték: „A Magyar Államkincstár mint jogalkalmazó szerv minden esetben a hatályos jogszabályoknak megfelelően és annak keretei közt jár el.
A törvényeket mindenkinek be kell tartania és az adót mindenkinek be kell fizetnie. Ez alól a Főváros sem kivétel”.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is