Ez a nap
A NAV védi a Fidesz zuglói jelöltjét

A NAV két hete hallgat arról, gyanúsítja-e költségvetési csalással a zuglói Fidesz-jelöltet. A Nemzeti Választási Bizottság elnöke és egyik tagja is kérte a Jelen Tamás ügyére vonatkozó adatokat, de az adóhatóság nem válaszol.
A fideszes Jelen Tamásra vonatkozó adatokat először a Nemzeti Választási Bizottság MSZP-Párbeszédes delegáltja, Litresits András kérte Benkő Tibortól, a NAV igazgatóhelyettesétől. Persze hiába. Az adóhatóságot még Patyi András levele sem hatotta meg.
Az egyelőre tisztázatlan történet azzal kezdődött, hogy a 24.hu birtokába került egy dokumentum, a rajta szereplő információk alapján egy gyanúsítotti kihallgatásra szóló idézés másolata, amelyet – ha a papír hiteles – a NAV Bűnügyi Főigazgatóság Központi Nyomozó Főosztálya küldött Jelen Tamásnak.
A NAV azt válaszolta a portálnak, hogy „folyamatban lévő ügyről – a nyomozás érdekeire figyelemmel – nem áll módunkban tájékoztatást adni”. A képviselőjelölt pedig újra és újra azt hangoztatta, nem tud arról, hogy indult volna ellene NAV-os nyomozás.
A politikus ügyvédje később egy levelet küldött a portálnak, amely szerint a NAV Bűnügyi Főosztálya azonnal rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás tárgyában, amikor bemutatták a tőlük kapott idézésmásolatot.
A Nemzeti Választási Bizottság MSZP-Párbeszédes tagja ezután fordult a NAV-hoz: ha valóban létezik egy lezárt vizsgálat Jelen ügyében, küldjék meg annak eredményét az NVB-nek, és tisztázzák a Fidesz politikusát a gyanú alól.
Litresits András tájékoztatása szerint – miután a NAV kétségbe vonta jogosultságát az információkérésre – Patyi András, az NVB elnöke azt közölte, hogy maga is kérte a képviselőjelöltre vonatkozó releváns információk kiadását. Patyi március 10-én küldött levelet a NAV-nak, jelezve, hogy egy képviselőjelölt mentelmi jogát érintő ügyről van szó, amelyben az NVB-nek van jogköre eljárni.
Patyi írásbeli tájékoztatást kért arról, hogy van-e Jelennel szemben megalapozott gyanúsítás valamilyen költségvetési csalás ügyben, de ő sem kap választ egy hete.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek