Kerítésen innen
Börtönbüntetés Fekete-Győr Andrásnak a füstgránát-dobálás miatt

Az ügyészség a 2018. decemberi, a rabszolgatörvény elleni demonstráción eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt emelt vádat Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszakának vádjai alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született döntés az ügyben.

Emlékeztetőül….
„a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék”
– írta akkor az ügyészség közleményében hozzátéve
„A vádlottak erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni.”
Fekete-Győr a túlóratörvény miatt szervezett, 2018. december 13-i tüntetés után elismerte, hogy füstgránátot dobott a rendőrökre.
„Nem bánt senkit egy füstgránát, de az emberekben akkora düh van, hogy vannak eszközök, amikkel élni kell.”
Később azt nyilatkozta, a tüntetésen fel sem merült benne, hogy bárkinek is testi sérelmet okozzon, a rendőrök közé dobott füstszórót pedig akár egy játékboltban is be lehet szerezni, és nem képes sérülést okozni.

Egy átlagos hétfő a bíróságon….
Hétfőn reggel ismételten bíróság elé kellett állnia a Momentum két képviselőjének, Szarvas Koppány Bendegúznak, valamint Fekete-Győr Andrásnak, amiért az ügyészség vádja szerint még 2018 decemberében a túlóratörvény elleni tüntetéseken rátámadtak a rendőrökre – írta meg az Index. Az ügyészség képviselője kérte, hogy Szarvas Koppány Bendegúzt és Fekete-Győr Andrást is mondja ki bűnösnek a törvényszék csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, és ítélje őket felfüggesztett szabadságvesztésre. A védők beszéde után ismét az utolsó szó jogán szólalhatott fel a két vádlott, elsőként Szarvas Koppány Bendegúz mondta el, hogy nem ártott senkinek, és ilyen a szándékában sem állt. Fekete-Győr András csatlakozott az elmondottakhoz, valamint hozzátette, hogy ő csak a véleménynyilvánítás szabadságával élt, amikor részt vett a tüntetésen.
Másodfok
Lévárdi Ferenc bíró ismertette a Fővárosi Törvényszék másodfokú ítéletét, amivel megváltoztatták az elsőfokú bíróság határozatát, e szerint
hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnös mind a két vádlott.
Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács. Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a döntés meghozatalához. Szarvas Koppány Bendegúz szintén gondolkodási időt kért, míg Fekete-Győr András védőjével együtt fellebbezett a döntés ellen, így az ítélőtáblán folytatódik az ügy.
…és beindult a Megafon-cucc!
5 perces késéssel….
Kissé megkésve befutott a 3. Megafon-melós posztja is:

Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap