Bulvár
Ököljog -a szó szoros értelmében!- a Fideszben? Videófelvétel az elfajult vitáról… – Frissítve!

Azt mostanság nem tagadható, hogy a Fidesz soraiban eddig elképzelhetetlennek tűnő indulatok dúlnak, a zavarodottság jelei tetten érhetők. Az, hogy az alábbi videófelvételen látható eset ennek durva bizonyítéka, vagy csupán egy „kocsmai verekedésbe fajult nézeteltérés” kórházi ellátást igénylő esete, az egyelőre nem eldönthető.

„Csak a Fidesz!” Nézzétek! Mennyire szeretik egymást!
A Mindenki Magyarországa Néppárt birtokába került annak a térfigyelőkamerának a felvétele, amelyen az látható, hogy egy keceli kocsmában február 9-én valamivel 8 óra után két helyi fideszes politikus egy harmadik férfi társaságában először csak indulatosan vitatkozik, majd az egyikük nem bírja tovább, és lekever egy pofont a másiknak, amivel aztán nagy verekedés tör ki.
A szereplők….
„Az asztal végén Dr. Agócs ÁkosA képviselő (FIDESZ), a Kulturális, Sport és Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Az illető, aki először üt, Verba József, a Kecel Városi Sportcsarnok – Haszilló Ferenc, polgármester által megbízott – vezetője. Verba József Haszilló Ferenc oldalán (FIDESZ) a 2024-es választásokon képviselő-jelöltként indul. A tettlegességig fajult vita mindkét sérültjét kórházi ellátásban részesítették. Vélhetően látlelet is készült, és az ügyben feljelentés is történt.
S mindez a fidesz sajátos kereszténysége és a szeretet jegyében!”
-áll a portálunkhoz is eljuttatott bejegyzésben. Egyelőre sem a Fidesz sajtóosztálya, sem Verba József nem reagált a történtekre.
Frissítés!
„Agócs Ákos önkormányzati képviselői mandátumáról lemondott, Verba József pedig nem lesz a Fidesz jelöltje a 2024-es önkormányzati választásokon”
– tudatta az Indexen keresztül a Fidesz sajtóosztálya nem sokkal azután, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom közzétette azt a keceli kocsmában rögzített felvételt, amelyen két kormánypárti politikus esett egymásnak. A „kifejtős változat”:
„A Fidesz–KDNP az erőszak minden formáját elítéli, amely semmilyen nézeteltérésre nem válasz. Így elítéljük a Kecelen történt esetet is. Dr. Agócs Ákos önkormányzati képviselői mandátumáról lemondott, Verba József pedig nem lesz a Fidesz jelöltje a 2024-es önkormányzati választásokon”.
Az RTL úgy tudja: mivel alig hónapokra van a következő önkormányzati választás,
Agócs megüresedett helyéért nem lesz időközi, a pozíciót az a jelölt fogja elfoglalni, aki a 2019-es választásokon a képviselő-testületbe be nem választottak közül a legtöbb szavazatot kapta. Ez a valasztas.hu adatai szerint Városi Anett független jelölt lenne.
Friss
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés