Sport
Szent-Györgyi Albert életműve előtt tisztelegnek a magyar és a cambridge-i rögbisek
Szent-Györgyi Albert életműve előtt tisztelegnek a magyar és a cambridge-i rögbisek: centenáriumi mérkőzésen az Albert Kupáért lépnek pályára szombaton a csapatok Budapesten.
Éppen 10 éve történt
Száz esztendeje annak, hogy Magyarországon lejátszották az első hivatalos mérkőzést a sportágban, a Cambridge-i Egyetem csapatának ellenfele akkor a Rosslyn park együttese volt, a meccsnek pedig a Millenáris adott otthont. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a világ egyik legnagyobb és rögbiben leghíresebb egyeteme, a Cambridge University csapata most visszatér a magyar fővárosba, a Budapest Rugby Centerben 12 órakor végzik majd el a kezdőrúgást, az ellenfél pedig ezúttal a magyar válogatott lesz.
Albert Kupa
A szervezők az Albert Kupát az egykori cambridge-i diák, a Nobel-díjas tudós, Szent-Györgyi Albert iránti tiszteletből alapították. Szent-Györgyi Albert rendkívül kalandos, regénybe illő fordulatokkal, izgalmas és hősies élethelyzetekkel teli életútja példakép minden sportoló számára. A Cambridge-i Egyetemen 1927-ben doktorált, a kémia tudományok professzora lett. Tudományos munkájának csúcsa a C-vitamin azonosítása volt, amit a Szegedi Tudományegyetemen végzett kutatása tett lehetővé, és amiért 1937-ben Nobel-díjat is kapott – áll az esemény műsorfüzetében.
A centenáriumi meccs felvezetéseként szerdán a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, valamint a Magyar Rögbi Szövetség nagyszabású konferenciát tart „A rögbi sport egyetemi sikertörténete – Cambridge University„ címmel.
Szerző
Friss
- Reggel még nem tudtuk: ha szombat, akkor robban a Magyar Péter-bomba
- Az elegancia, „gyerekszoba” nem kapható az „újgazdag-boltban” – De az is lehet, (?) hogy az Orbán-lány a piacról öltözködik
- A „Magyar Péter-jelenségről”- A sajtószabadság a legkevésbé sem az igazságról szól
- Ujjé a Ligetben, gyereknapon is – Tisztelgés Kemény (Vitéz) Henrik emléke előtt
- Előzetesben a merénylet elkövetője – A legújabb hírek a meglőtt Robert Fico és kormánya állapotáról
- Bruck András: a 24. órában
- Medvegyev most éppen Lengyelországot fenyegeti – …és holnap, meg holnapután?
- Szívkirályok nyári horoszkópja
- Nem elég megszerezni egy mandátumot, be is kell tudni tölteni
- A merénylet és annak ízléstelen felhasználása