Ez a nap
Össztűz alatt a miniszterelnök
A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész.
Elveszett illúziók
Ara-Kovács Attila, az ellenzéki párt külpolitikai kabinetjének vezetője úgy vélekedett, az elmúlt napokban össztűz zúdult Orbán Viktor miniszterelnökre európai politikusok részéről, illetve az Egyesült Államok Republikánus Pártja felől is.
Példaként említette, hogy Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetője a magyar közmédiában támadta Orbánt, Mark Rutte liberális holland miniszterelnök pedig értetlenségének adott hangot, hogy mit keres a Fidesz az Európai Néppártban.
Ugyanakkor a „szövetségesnek hazudott” visegrádi négyek (V4) kormányainak egyike, a szlovák kormány EU- és NATO-párti kampányt indít. Rastislav Kácer, Szlovákia budapesti nagykövete pedig úgy nyilatkozott: nem hagyhatják, hogy azok „öljék meg a demokráciát”, akik azzal érvelnek, hogy „nekünk csak más a nézőpontunk”. Ezek nem más nézőpontok, hanem szélsőséges nézőpontok – idézte a diplomata szavait az ellenzéki politikus.
Arról is szólt: ezzel együtt megszűntek azok az illúziók is, amiket az Orbán-kormány a Trump-adminisztráció iránt táplált. Ennek egyik jele, hogy Radványi K. Miklós, az amerikai Republikánus Párt konzervatív, Trumphoz közeli agytrösztjének külpolitikai elemzője nyílt levélben frontális támadást intézett Orbán ellen. A többi közt a magyar kormányfő szemére veti, hogy megpróbálja rasszista, etnikai vonalak mentén megosztani az Európai Unió tagállamait, miközben látványosan nyitott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kína felé, annak érdekében, hogy igazolja saját politikáját – mondta Ara-Kovács Attila.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…