Ez a nap
A kormánynak nem érdeke az önkormányzatok megerősödése
Az önkormányzati dolgozók illetményalapjának emelése érdekében nyújt be törvénymódosító javaslatot az LMP – közölte hétfői sajtótájékoztatóján a párt miniszterelnök-jelöltje.

Szél Bernadett hangsúlyozta: az alig több mint 38 ezer forintos alapot az LMP 60 ezer forintra növelné, támogatva a szakszervezetek törekvését. Megítélésük szerint a közszolgálati dolgozók körében hatalmas a dolgozói szegénység.
A társelnök valós, erős önkormányzatokat tart szükségesnek.
Gémesi György, az LMP-vel választási szövetségben lévő Új Kezdet Párt elnöke arról beszélt, hogy elvándorlás kezdődött az önkormányzati szektorból, miután a kormánynál 40-50 százalékos béremelést valósítottak meg.
A helyhatóságoknál dolgozók jövedelmének emeléséhez a központi költségvetésnek is a zsebébe kellene nyúlnia több tízmilliárd forinttal, ugyanis vannak olyan önkormányzatok, amelyeknél jelenleg is több forrást emészt fel a kötelező feladatok ellátása, mint amekkora bevétellel számolhatnak – jelentette ki.
Szerinte azonban a kormánynak nem érdeke az önkormányzatok megerősödése, mert ha azok nem tudják ellátni feladatukat, azzal igazolhatóvá válik a kabinet által végrehajtott centralizáció – vélekedett.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök