Kerítésen innen
Magyar Péter: nagy különbség, hogy valaki a börtön egy részét úszhatja meg, vagy politikai pozíciót szerezhet a Tisza Pártban”
Földindlulásszerű eredményről, valós alternatíváról és őt kereső fideszes oligarchákról is beszélt Magyar Péter, aki a Partizánnak adott először interjút a választási éjszakán. Még nem döntötte el, hogy beül-e a fővárosi közgyűlésbe, és azt is mondta, hogy ha lett volna Kubatov-listájuk, vagy megfelelő jelöltjeik helyben, akkor valószínűleg fordított lett volna az eredmény.
“a Tisza fogja nyugdíjba küldeni a miniszterelnököt”
A Tisza Párt alelnöke Gulyás Mártonnak többek között arról beszélt, hogy sokan elhiszik már, hogy a NER lebontható. A műsorvezető emlékeztette Magyart, hogy korábban arról beszélt,
várja a fideszes „átállók” jelentkezését, és részleges vádalkut ígért azoknak, akik esetleg érdemi belső információkat hoznak a párt tudomására.
A kérdésre, hogy a Tisza impozáns eredményei után megkeresték-e, a politikus azt válaszolta:
„Ha őszinte akarnék lenni, azt mondanám, hogy már tegnap is kerestek engem egészen magas NER-oligarcha körökből, ezeket a hívásokat, megkereséseket elutasítottam.”
Hozzátette:
„Ne értsük félre egymást, nem arról van szól, hogy én várom, hogy ezek az emberek átüljenek hozzánk vagy pozícióba jelentkezzenek, hanem azért jelentkezhetnek, elsősorban alsó- és középvezetői szinten akár az állami vállalatoktól, akár neres oligarcháktól, hogy részleges mentességet kapjanak a jövőben. Az nagyon nagy különbség, hogy valaki a börtön egy részét úszhatja meg vagy politikai pozíciót szerezhet a Tisza Pártban”.
Első lépések….
Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy ha kifújta magát Magyar Péter, mi lesz az első lépése, azt válaszolta:
„Párhuzamosan szeretnénk dolgozni, egyrészt a programírás: már felállt majdnem 20 munkacsoportunk, amiknek ismert szakemberek a tagjai akár gazdasági-, agrár- és egészségügyi területen. Ők már elkezdtek programot írni. (…) Az első lépés az lesz, hogy a párt vezetősége is belefolyik ebbe.”
Céljuk, egy számon kérhető program megírása.
Garázscégből multivá lenni…
A párhuzamosság másik oldala a pártépítés. Ez egy nagyon nagy feladat,
„tulajdonképpen zöldmezős beruházásként nulláról felépíteni egy olyan politikai közösséget, ami a tényleges kormányváltást tűzi a zászlajára. Erre van maximum fél évünk.”
Friss
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értélítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma