Állati
Juhász Péter – MTV1 = sok – null
Nem egyszerű a mikrofonállványok élete! A köztévé – eleget téve kötelezettségének, ami magában szokatlan – minden párt képviselőjének megadta az 5 perc hírnevet, így péntek este Juhász Péter trollkodta szét a gyenge lábakon ingadozó M1 stúdiójában az aktuális riportert.
Juhász jött, látott és….
Juhász Péter azzal vezették fel, hogy az MTVA a törvényi kötelezettségén túl is lehetőséget ad a listavezetőknek, majd az oktatásról kérdezték volna, mire az Együtt politikusa közbevágott, hogy már a felvezetés is félrevezető volt, mert ő 4 éve járt utoljára a köztévében. Azt kérdezte a műsorvezetőtől, hogy mikor lehet legközelebb jönni, mire abban maradtak, hogy a szerkesztővel egyeztessenek.
A valóságot mikor kezdik közvetíteni, vagy legalább politikusoknak lehetőséget adni?
Aztán színes képeket vett elő: „Ez itt Orbán Viktor haciendája, ahol Orbán él, a TEK védi”, „Mészáros Lőrinc ilyen házban él úgy, hogy öt éve nem volt vagyona”, mutatott képeket az ingatlanokról. „Orbán Ráhel évi 15 milliós tandíjjal tanult, megszerzett két szállodát” – mondta Juhász.
Amikor a műsorvezető szólt, hogy mindjárt lejár az idő, Juhász közölte, hogy
Az önök ideje meg április 8-án jár le.
Majd azzal zárt, hogy feltette újra a kérdést, hogy mikor jöhet be újra a stúdióba, hiszen az hangzott el, hogy törvényi kötelezettségen túl is van lehetőségük az ellenzéki szereplőknek. A riporter azt mondta, nem ő a műsor szerkesztője.
Nem szégyellik magukat, amikor tükörbe néznek, hogy kiszolgálják és védik ezeket a bűnözőket, becsületes embereket aláznak meg?
Aztán lejárt az idő.
Juhász Péter: Le fogom szedni Orbán Viktort, be fogom bizonyítani, hogy ő ennek a bűnbandának a feje
Szerző
Friss
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
- Már Orbán Viktor ‘szájáig’ ér a tüntetéshullám
- Harmadik alkalommal érdeklődik holland parlamenti delegáció a magyar viszonyokról, most a Tessely-Dudás párosig jutottak
- Az elnök, aki gyanús lett