Connect with us

Kerítésen innen

Iványi Gábor: további 3 hetet ajándékoztak nekünk a támogatásukkal

Iványi Gábor: további 3 hetet ajándékoztak nekünk a támogatásukkal
Megosztás

Péntekig 38 millió forint adomány gyűlt össze az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület számlájára. Ezzel nagy nehézségek árán durván három hétig képesek folytatni karitatív, illetve az államtól átvállalt közfeladataik ellátását – tudatta  a lelkész.

Irány Strasbourg…

A lelkész, a MET alapítója elmondta azt is, hogy szándékai szerint napokon belül ismét elmennek Strasbourgba,

beadványukban arra helyezik a hangsúlyt, hogy valamennyi veszteségüknek, bajuknak, kiszolgáltatottságuknak, anyagi helyzetük kilátástalanságának alapja az, hogy alkotmánysértő módon elvették a MET egyházi státuszát, és a kormány 13 éve szórakozik velük.

Itthon pedig nem tágítanak, nem könyörögnek, hanem tovább végzik a dolgukat

Néhány napja Iványi Gáborék egyházának összes számláját inkasszálta a NAV. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség akkor azt nyilatkozta, csak félnapi működésre maradt pénzük. Iványi az RTL-nek azt mondta,

„ami most a legfájóbb, az az, hogy emberek szájából veszik ki a kenyeret, a gyógyszert, gyerekek jövőjét teszik reménytelenné, bizonyos emberek sorsával játszanak”.

A Belügyminisztérium csütörtökön kiadott egy közleményt arról, hogy

készek átvenni Iványiék egyházának intézményeit, ha kell.

Tavaly a MET már túlélt egy hasonló helyzetet,

akkor 1,2 milliárd forintnyi támogatás érkezett hozzájuk felajánlásokból és az adó egy százalékokból. Egyelőre nem lehet tudni, mi lesz az inkasszó hatása, Iványi Gábor azt mondta:

bízik benne, hogy nem lesz mindig éjszaka.

Szerző