Connect with us

Kerítésen innen

Kaáli Intézet alapítója Rétvári államtitkárnak: az államosítással az ön vágya teljesült, nem a meddő betegeké

Kaáli Intézet alapítója Rétvári államtitkárnak: az államosítással az ön vágya teljesült, nem a meddő betegeké
Megosztás

A meddőségi centrumok nagy léptékű államosítása 2019 karácsonya előtt kezdődött, amikor a kormány bejelentette, hogy állami kézbe vesz hat meddőségi magánklinikát és ingyenessé teszi a szűrővizsgálatokat, a kezeléseket, illetve a hozzájuk kapcsolódó gyógyszereket. 2,5 milliárd forintos állami támogatással megalakult a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium.

Miért is?

A törvény indoklása szerint

„Magyarországon a demográfiai kihívások állami szerepvállalást igényelnek”,

tehát a kormány több babát szeretne látni, ezért segíteni akar annak a körülbelül 150-200 ezer párnak, akik meddőségi problémákkal küzdenek. Emellett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal is indokolta az államosítást, hogy

hatékonyabb, ha állami kézbe veszik a reprodukciós eljárásokat, mert ezeknek jelentős a finanszírozási vonzata, ráadásul azt látták, hogy vannak visszaélések.

(Ehhez képest: 2024 júniusában 17%-kal kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint 6040 gyermek született, ami 1217 újszülöttel kevesebb, mint 2023 júniusában. A születések száma az idei évben kifejezetten rosszul alakul, és ahogy haladunk előre az időben, annál kedvezőtlenebb számokat látunk.)

Hiába ingyenes, ha nincs…

Rétvári Bence államtitkárnak írt nyílt levelében panaszos páciensek sérelmeit sorolva világított rá az államosított meddőségi klinikák elfogadhatatlan szolgáltatási színvonalára Kaáli Nagy Géza szülés-nőgyógyász, a Kaáli Intézet alapítója, akinek a klinikáját szintén államosították. Rétvárinak oda is szúrt:

Az államosítással az ön vágya teljesült. A meddő betegeké viszont nem, hiszen közel sem születik meg minden vágyott gyermek.

Kaáli Nagy Géza szerint

„az államosításnak a meddő betegek a vesztesei, a meg nem született gyermekek ezrei pedig az áldozatai”. 

Személyes tapasztalások

„…az államosított intézetek működtetését állami bürokratákra bízták, melynek szomorú kimenetele a következő nyilvános betegkommentekből” levonható.

Kaáli Nagy Géza idézett is néhány kommentet:

  • Csak hétfőnként van időpontosztás konzultációra reggel 8-tól. Két telefonról hívjuk őket folyamatosan, de nem veszik fel, vagy foglaltat jelez.
  • Iszonyú itt a várólista […] és inkorrekt a hozzáállás. Körülbelül olyan hangnemben beszélnek az emberrel, ami más, normális helyen nem megengedett.
  • Goromba recepciósok. Időpont nincs. Osztrák rendszámú Ferrari van. Nagykép van. Személyes megkeresésre sincs időpont. 2 év után megkérdeztem a recepción, kit kell lefizetni vagy megölni időpontért…
  • Lehetetlen felhívni őket! Hónapok alatt kétszer sikerült, akkor azt mondták, már nincs időpont. 8 óra 1 perckor. Ma végre fölvették 8-kor, de azt mondták, hívjam később, mert nincs bent a kolléganő, aki időpontot ad, és letette! 168-szor hívtam őket csak ma. Szóval ennyit az ingyenes lombikról. Igen, nekünk nem kell fizetni, csak az intézetekbe nem lehet bejutni.

A fentiek idézése után Kaáli feltette a kérdést az államtitkárnak:

„Megteremtették az államosított intézetekben minden vágyott gyermek megszületésének a feltételeit?”

Szerinte

„az államosítás ezt a feladatot a jelenlegi formájában még korlátlan finanszírozás mellett sem tudta megoldani”.

Végül javasolta a kormánynak, kövessék Orbán Viktor útmutatását, melyet az államosított repülőtérrel kapcsolatban mondott:

„Ne állami bürokraták meg innen-onnan összeszedett menedzserek működtessenek egy hatalmas vagyont, hanem valaki olyan, aki a világ legjobbjai közé tartozik.”

-idézte a hvg.hu.

Kapcsolódó

Szerző