Banánköztársaság
A kormányban valahogy megmaradt a bébireflex – Hétvégi Lendvaiság….
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Erre a hétvégére két dolgon elmélkedett….
Cuki…, vagy?
Kisbabáknál természetes, hogyha meglátnak egy érdekes, vonzó tárgyat, azonnal nyúlkálni kezdenek felé. Ez olyan aranyos. Na most, a kormányban valahogy megmaradt a bébireflex. Van ilyen. Nem tehetnek róla, de ha szemük elé kerül a választási törvény, rögtön ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy odanyúljanak, megpiszkálják, buheráljanak rajta egy kicsit. A kis cukik.
Most megint akadt egy felelőtlen felnőtt, aki meglóbálta előttük a választási törvényt. Hát persze, hogy nem bírják ki. Már ott matatnak a piszkos kis praclijukkal.
Csak azt nem értem, hogy sikerül a kis huncutoknak mindig a saját javukra belepiszkálniuk. Bár igaz, a mamák mindig mondják, hogy a babáknak több eszük van, mint mások gondolják. Legalábbis a sajátjuknak.
Ez a kormányka pedig a miénk, úgy csimpaszkodik belénk, hogy csak na.
Nem tudom, talán ki kellene a kormányüléseken függeszteni: „Mindent a szemnek, semmit a kéznek!” Bébireflex ide vagy oda, olvasni azért tudhatnak.
Sára Botond büszkesége…..
Sára Botond főispán a fb oldalán is eldicsekedett vele, hogy a tanévkezdés előtt pár nappal bevonták Iványiék két iskolájának és óvodájának működési engedélyét. A diákok nagy része sajátos nevelésű igényű, autista, hátrányokkal küzdő. Máshová nem kellettek. A gyerekek „biztonságos közneveléshez való joga” érdekében mindenkinek javasoltak néhány más iskolát. (Ugyanígy járt el ma Sára Botond szegedi kollégája, így már 500 gyerek szülei keresnek -szombat-vasárnap előtt- kétségbeesetten iskolát.)
Kár, hogy a hivatalos javaslatok jó része használhatatlan: messze vannak, vagy nem fogadnak ilyen „problémás” gyerekeket.
Ha éppen készíted a gyerek iskolatáskáját, vasalod a fehér inget, blúzt a hétfői tanévnyitóra, szakíts egy kis időt arra is, hogy nézz bele az érintett családok kommentjeibe. Íme néhány, mielőtt törlik őket:
„Este 20 órakor megáll egy autó a házunk előtt, két markos férfi közli velem, hogy a lányom törvényes képviselőjét keresi. Maga szerint mennyire állt meg bennem az ütő? Láthattam ma este a gyerekemet összeomolni, azóta is zokog. Mit kezdjek az SNI-s gyerekemmel? Egy olyan listát küldött nekünk, amin olyan iskolák vannak, amelyek nem is fogadnak SNI-s gyerekeket! Többek között az is rajta van, amelyik emiatt rakta ki.”
Hetedikes kislány: „Nem fogok más iskolába járni, mert ott utálni fognak.” Mellette 3 síró fejecske.
„Két autista gyermekem járt kezdetektől az iskolába. Elfogadó közösségbe, szeretetbe. Kis létszám miatt mindkettő kitűnő tanuló. Belegondoltak, mit tettek a gyerekekkel?”
Érettségi előtt álló diák: „Aki nem tanköteles már, azt azért utasítják el. Az osztálytársaim túlnyomó része nem tud hova menni.”
„Két iskolát adtatok meg. Az egyik 100 km-re van, a másik helyen nem fogadják őket. Autista a gyerek.”
„Szeptemberben kezdett volna a gimnáziumban az autista fiam. Hol találok neki iskolát, mikor ez volt az egyetlen reményünk, lehetőségünk?”
„Az ajánlott intézmény most utasított vissza tankerületi lakcím hiányában.”
„Két autista gyerekemnek kijelöltek jó messze, nagy létszámú iskolát.”
„A megjelölt intézmények 1,3 illetve 2 órára vannak a lakhelyünktől, 1-1 férőhelyesek. Az érettségire készülő autista gyerekem el sem mer indulni ilyen hosszú útra.”
És még kettő:
„Kevés lesz az ‘utasításra tettem’. Kurva kevés.”
és
„Értem én, hogy politikai „keresztények” vagytok, de néha, amikor senki se lát, nem gondoltok bele, hogy mi lesz az aljas lelketekkel, ha MÉGIS létezik Isten?”
Szerző
