Kerítésen túl
Orbán Viktor most éppen a Balkánon hergel Brüsszel ellen
A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, – Ohridban, a magyar-északmacedón közös kormányülés után tartott sajtótájékoztatón, majd hozzátette ezeknek az országoknak már bent kellene lenniük az Európai Unióban .
A bővítés nem probléma, nem kihívás, hanem óriási lehetőség
A magyar kormányfő a közös kormányülés legfontosabb témájaként Észak-Macedónia európai uniós csatlakozását emelte ki. Az ebben a félévben az uniós elnökséget adó Magyarország álláspontja ismert: az egész nyugat-balkáni térség stabilitása és az európai térbe való integrálása nemcsak Magyarországnak, hanem az egész Európai Uniónak érdeke – közölte.
Szavai szerint a bővítés nem probléma, nem kihívás, hanem óriási lehetőség a már az EU-ban lévő országok számára is. Az unió elvesztette a gazdasági fejlődés dinamikáját, ennek visszanyerésére pedig az egyik leginkább kézenfekvő eszköz a bővítés – érvelt.
Orbán Viktor izzít
Nem örülünk annak, hogy Ukrajna és Moldova csupán geopolitikai megfontolásokból „gyorsítópályás” megközelítést kapott és az érdemalapú megközelítés teljesen háttérbe szorult
– jegyezte meg.
A magyar miniszterelnök méltánytalannak és igazságtalannak nevezte, hogy azok az országok, amelyek évek óta dolgoznak azon, hogy érdemalapon tudjanak bekerülni az EU-ba, most hátrasorolást szenvednek el.
A magyar elnökség azt tartja a legfontosabbnak, hogy a Nyugat-Balkán uniós integrálása napirenden maradjon – szögezte le, hozzátéve: szeretné Észak-Macedónia integrációs folyamatát is felgyorsítani.
Ennek érdekében Orbán Viktor fejezetnyitó kormányközi konferenciát, vagy ennek hiányában politikai kormányközi konferenciát javasolt.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Gulyás Gergely: a luxusnak sokféle fajtája van, nem gondolom, hogy a kirívó gazdagság megtestesítője az egy batidai ház lenne
- Schmidt Máriára sajnos oda kell figyelni, hiszen ő a miniszterelnök rombolásra szakosodott, előretolt helyőrségének parancsnoka
- Magyar Péter: van-e hazugabb, aljasabb a Fideszes propagandistáknál? – Már megint a Bohár…..
- A belvárosi giga-razzia eredménye: 19 elfogás
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!