Banánköztársaság
Ágoston László: belegondoltál már mire „képezik ki” a gyerekeidet a honvédelmi ismeretek órán?
Ágoston László énekművész, a Moltopera vezetője, zenei menedzser, marketing tanácsadó és blogger. A 2017-ben elhunyt T. Ágoston László író fia. A 2018-as országgyűlési választásokat követően hagyta el Magyarországot, jelenleg az Egyesült Királyságban, Bristolban él. Közösségi oldalán gondolkodott el a „honvédelmi ismeretek” órák iskolai tantervéről.
„Belegondoltál már mire „képezik ki” a gyerekeidet a honvédelmi ismeretek órán?
Mert ugye a NATO ellen nem kell megvédeni a hont. Nem látom jönni, hogy Amerika egyszercsak rákíván a Kárpát-medencére és hadsereggel bevonul. És Budapest lesz az 53. állam fővárosa. Hülyeség. Azt se látom jönni, hogy a szlovákok vagy a románok áttörnek a határon, és magukra húzzák a NATO és az EU szankcióit. Kisvárda elfoglalásáért ez irreális ár.
Az egyetlen reális elképzelés, hogy a hont az oroszoktól kell megvédeni.
De – most Orbán II Balázs igazságbeszédén túl is – vajon a magyar kormány fegyverrel vagy virággal fogadná Magyarország jelenlegi urait?
És ha feltörne a magyar királyból a gőg, hogy mit keres a muszka megint itt, vajon mire lenne jó a gyereked a T72-esekkel szemben?
2024-ben a háborút drónnal, precíziós tüzérséggel, önjáró robotokkal (kéne) vívni, nem ijedt iskolásokkal.
Arról nem beszélve, hogy katonának lenni komoly szakma. Egyszer airsoftoztam három kommandós oldalán 30 (!) hétköznapi, de a játéklövöldözésben egyébként jártas fiatal ellen. Nem elég, hogy gond nélkül intézték el a tízszeres túlerőt, de még adtak mindenkinek két plusz életet is, és így is ők győztek.
Mondjuk baj is lenne, ha Meleghegyi Kázmér heggesztőtanuló csak úgy lenyomná a húsz éve gyakorló elitharcosokat…
Egy élmény volt kívülről látni, hogy miként mozognak, fogják a szögeket, lőnek, építenek azonnal stratégiát, és hogy működnek együtt. Ha egy nap elrabolnának, és ezek az emberek jönnének megmenteni, nem lennék az elrablóim helyében.
De a gyerekemet se vezényelje senki ellenük a „honvédelem” magasztos eszménye alatt
2024-ben Magyarországot Amerika és Brüsszel védi meg. Igen, azok, akiket annyira köpköd a sok fotel-szabadságharcos. A biztonság a szövetségben van, nem az iskola helyett katonásdit játszó tinédzserek kezében.
Amikor szerencsétlen Orbán II Balázs azt mondja, az ukránoknak nem kéne ellenállni, vagy amikor Mindenki Máriája azt írja, az ’56-os magyarokat nem fegyverezte fel a NATO, akaratlanul hívják fel arra a figyelmet, hogy 2024-ben valójában az számít, hogy milyen szövetségese Amerikának és Brüsszelnek Magyarország.
És tudjuk, milyen. Oroszország és Kína trójai falova. A szövetség árulója.
Orbán II Balázs beszédével semmi baj. Igazat mondott. A Fidesz valóban rég szemben áll és naponta gyalázza ’56 szellemiségét. Minden este a 301-es parcellába járnak vizelni. Nem védenék meg Magyarországot, ahogyan évek, évtizedek óta nincsen nagyobb ellensége a nemzetnek, mint pöffeszkedő, haszonleső saját gyermekei. Orbán II csak azt mondta, ami a való. Azokkal van a baj, akik ezt már évek, évtizedek óta képviselik. De akiket az ország vagy a gyerekeied jövője valóban soha sem érdekelt.”
Szerző
Friss
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak