Banánköztársaság
Szanyi Tibor: Orbán taxija
2010-ben, az addig elfogadott magyar választási rendszerben a Fidesz kétharmados parlamenti súlyra tett szert. Az így uralomra jutó párt folyamatosan a maga hatalmának bebetonozására, ennek sorában pedig a mindenkori kétharmad elérésére törekedett. Ezt az eredményt folyamatosan hozta, még csökkenő társadalmi támogatottság mellett is. Szélsőségesen úgy is fogalmazhatnánk, hogy ha a Fidesz saját érdemből egyetlen szavazatot sem szerezne, akkor sem lehetetlen a parlamenti kétharmada.
A magyar választási rendszer egy igazi politikai Frankenstein
Nyilván vannak ennél is igazságtalanabb rendszerek, például a brit, jóllehet ez utóbbi faék egyszerűségű: csak egyéni körzetek vannak, lakosságarányosan, s a győztes mindent visz. Punktum. Igazságtalan, de átlátható, s mi több, nem változtatgatják össze-vissza.
A magyar választási rendszer viszont egy igazi öszvér, tele hungarikummal, mint például az ún. ‘győzteskompenzáció’, azaz aki megnyer egy egyéni körzetet, az még extra prémiumot is kap. Az ötlet persze nem alap nélküli, hiszen Olaszországban a többé-kevésbé arányos, azaz listás feltételek mellett az első helyezett párt szó szerint csak úgy ajándékba kap még félszáz mandátumot, hogy a parlamentben meglegyen a nyugodt többsége.
Szóval mindenre van valamiféle hivatkozás, de esetünkben az a lényeg, hogy az állandóan barkácsolt választási rendszerünket a mindenkori ellenzék elfogadta, a választásokat aszerint játszották le, majd az eredménybe belenyugodtak. Tették ezt annak ellenére, hogy 2014 óta a külső megfigyelők egybehangzóan “megbuheráltnak” minősítették a kialakult eredményeket, de még a legenyhébb kritikák szerint is a “free but not fair” jellemzést kapták, azaz szabad, de méltánytalan.
Tapasztalataim szerint az urnák környékén is bőven akad leplezett csalás,
de ennek mértéke a nagy számok törvénye alapján elhanyagolható. Tipikusan ilyen, amikor egy-egy kisebb településen a helyi Döbrögi által megfenyegetett szavazatszámlálók kitöltetlenül írják alá a végeredményt rögzítő jegyzőkönyvet, amiről aztán később is mélyen hallgatnak. Ennél egy fokkal keményebb, amikor egyes jelenlévők besegítenek a szavazólapok kitöltésébe, továbbá a mozgóurnákba is sokszor érdekesen ellenőrzött voksok jutnak, hogy a szociális intézményekben uralkodó állapotokat most ne is elemezzük! Sok kicsi sokra megy, de ebből még nem lesz hatékony választási csalás, leszámítva az egy-két szavazaton múló eseteket.
Ezek olyan “jó, ha kéznél vannak” jellegű eszközök. Good to have.
Az igazi csalás a jogszabályok keverése-kavarása körül van
Eleve ilyen a választási körzetek sanda megműtése, azaz maga a nemzetközileg is közröhejesnek tartott ún.
“gerrymandering”
módszere, ami Elbridge Gerry amerikai alelnökről lett elnevezve még 1812-ben.
A művelet lényege, hogy az egyes mikronkörzetek eredményét úgy veszik számba, hogy azokat előtte teljesen természetellenesen átalakítgatják, hogy az adott jelölt mindenütt egyenletesen nyerjen, akár egy-két szavazópontot beáldozva, ahol meg kvázi semennyit.
Szóval, Gerry mandátumozása a Fideszre is mély hatást gyakorolt, és helyenként úgy alakítják a szavazókörzeteket, hogy az egyes területeknek még az egymáshoz való fizikai illeszkedésével sem törődnek. Ez igen hatékony tud lenni, s az egyéni mandátumok akár felét is eldöntheti, pontosabban a billegőket az utolsó szálig. A győztes-kompenzációról már szóltunk, de sok pártot távol lehet tartani a listaállítás szabályaival, illetve komoly hatással bír a hatalom embereiből felállított választási bizottságok tevékenysége, főleg az apróbb helyi rendellenességek felnagyítása, vagy leplezése révén. A legnagyobb tartalék azonban a határon túli szavazatok világa, amely egyelőre csak 1-3 mandátumnyi hatással bír a nagy egészre, de a számbavétel módszereinek meghatározása révén ez megsokszorozható. A határon túli szavazatok keletkezése jelenleg kizárólag a Fideszen múlik, mert az eljuttatás, a kitöltés, illetve az urnákig való elvitel mindenféle külső ellenőrizhetőséget nélkülöz.
Meggyőződésem, hogy a Fidesz csupán a választási rendszer machinálása révén még akár 33 százalékos listás eredménye esetén is elérheti a kétharmados parlamenti súlyt.
Hogy ez mennyire nem testidegen, azt a mai valóság sokszorosan alátámasztja
Az eddigi országgyűlési választások nagy átlagait nézve úgy állunk, hogy
- a választópolgárok durván egyharmada nem szavaz,
- egyharmada a Fideszre szavaz,
- egyharmada más pártokra,
és lám, a Fidesznek mindig parlamenti kétharmada van. Márpedig nehéz azt helyénvalónak mondani, ha csupán minden harmadik választópolgár (erősen befolyásolt) akaratát teljhatalommá fejlesztik.
És eddig csak a leadott szavazatok világáról beszéltünk, a szavazatok keletkezésének mai módja szintén a Fidesz győzelmét szolgálja. A befolyásolás eszköztára a klérus, az önkormányzatok, a cégvezetők és a propaganda lehetőségeire támaszkodnak.
Jóllehet egyre kevesebb pap van, s az emberek is inkább kerülik a templomokat, azt azért mindenütt jól lehet tudni, hogy a lelkes egyházfiai milyen elvárásokat támasztanak az állítólagos Teremtő nevében. Sokakra ez azért hatással van, gyakran csak biztos, ami biztos alapon.
Az önkormányzatok, de különösen a kistelepülési fideszes polgármesterek a papoknál világosabban szokták elmagyarázni, hogy merre lakik az Úristen, gyakorta egzisztenciális fenyegetésekkel társítva. Hasonlóképpen egyes cégvezetők, különösen az államiak, de azok, akik valamilyen komolyabb függésben vannak az állammal, szintén beállnak a sorba, s ha akarnának se mondhatnának mást, mint a Fidesz imádatát, mert egy elvétett mondat is a jólétük rovására mehet.
A propagandáról nem kell sokat beszélnünk
Azt mindenki elég jól el tudja képzelni, a szórólapoktól kezdve a helyi újságokon át az országos médiumokig, ideértve egyes ellenzékinek hitt orgánumok kordában tartását is. Az internet világa pláne érdekes, hiszen egyes szócsövek ereje pusztán a reklámra fordított összegek révén precízen szabályozható.
S itt lépünk be a harmadik bugyorba, a pénz világába
Egy mediatizált és anyagias világban kijelenthető, hogy a szavazatok irányára és mennyiségére a pénzzel lehet a legnagyobb befolyást gyakorolni.
Kifejtés nélküli állításom, hogy a mai Magyarországon egy egyéni választókerület egyetlen milliárd forint beáldozásával simán nyerhető, főleg hogy a Fidesz nem nulláról indít.
Márpedig a Fidesz hátterében nemcsak 106 milliárd forint van, amit a 106 egyéni körzetre fordíthat, de ennek akár sokszorosa is, míg az ellenzéki pártok ennek a piciny töredékével sem rendelkeznek.
Olyan ez az arány, mintha az interkontinentális ballisztikus atomrakétákkal szemben tollaslabda-ütőkkel hadonásznánk.
A Fidesz tehát csak két esetben tudná a saját szabályai szerint kialakított választásokat elveszíteni, azaz
- ha magától összeomlana, avagy
- kifejezetten és erőből akarná a saját kudarcát.
Egyik sem lehetetlen, de meglehetősen alacsony valószínűségű.
Így aztán azok a naiv, romantikára hajló, de leginkább tudatlan választópolgárok, akik a foteljeikben ücsörögve azt hiszik, hogy elég egy faszagyerek, aki habzsolja a szavazatokat, s a Fidesz máris elkujtorog melegebb éghajlatra, azok akkorát tévednek, mint ide Lacháza. A Fidesz – a fenti két lehetőségen túl – csak népfelkeléssel űzhető el.
Megjegyzem, hogy úgy 1848, mint 1956 forradalmai vértelenül és bulihangulatban zajlottak mindaddig, amíg nem rángattuk a Habsburgok, illetve a Szovjetunió bajszát. Most viszont nem kell félnünk ilyesmitől, mert még Donald Trump se sietne Orbán megmentésére, maximum egy taxit küldene érte.
Szerző
