Kerítésen innen
Már csak egyet kell aludni és érkeznek a konzultációs levelek – Tegyen velük belátása szerint…..

Feltehetően ez alkalommal sem kell előkapnia senkinek az értelmező szótárt ahhoz, hogy a nemzeti konzultáció szokásos faék-egyszerűséggel megfogalmazott eldöntendő kérdésekre beikszelje a küldője szándékainak megfelelő választ. Innen már csak egy lépés és bejelenthető, hogy az „ország népe” -természetesen ellenőrizhetetlen módon– 110 %-ban egyetért a kormány intézkedésivel és „csak a Fidesz”.
Szia Uram…..
Hétfőn indul a legújabb nemzeti konzultáció
– ahogyan azt Orbán Viktor a nyomdából frissen kihozott konzultációs ívet lobogtatva már pénteken bejelentette.
Azt nem igazán lehet tudni, hogy mire is kíváncsi a kormányzat, milyen konkrét kérdésekre vár választ az újabb politikai akciójában. A korábbi gyakorlattal ellentétben
ezúttal nem tették közzé előre a kérdéssort a válaszopciókkal, csak néhány témakört árultak el, illetve egy-két konkrét kérdést, a válaszokat pedig egyáltalán nem közölték.
Az eddig ismertek alapján úgy tűnik, hogy azzal, az amúgy a nemzeti konzultáció lényegét megkérdőjelező hagyománnyal nem szakít az Orbán-kabinet, hogy jobbára eleve eldöntött és bejelentett intézkedésekhez keres igazolást.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Amit eddig sejteni lehet….
Amit a nemzteti konzultáció témaköreiről a hivatalos közlésekből eddig tudni lehet:
- Kis- és középvállalkozások támogatása – Két kérdés is foglalkozik a kis- és közepes vállalkozások, valamint a multinacionális cégek helyzetével. Előbbi témához kapcsolódóan, a kkv-k állami támogatásáról, kedvezményes hitelprogramjáról már döntött is a kormány.
- Családi adókedvezmény és a 13. havi nyugdíjról – Ezekről is szó lesz úgymond “kérdésként”, noha a kormány már az emberek véleményének kikérése előtt megígérte a családi adókedvezmény megduplázását és bejelentette azt is, hogy állandósítják a 13. havi nyugdíjat.
- Migráció – Ez a téma szerepel majd az íven. Hidvéghi Balázs államtitkár magyarázta, szerint azért, mert “az Európai Bíróság döntése szerint napi egymillió euró büntetést kell fizetnie Magyarországnak, mert nem nyitja meg határait a bevándorlók előtt.” Csakhogy ez így nem igaz….
- Béremelési program – Többéves béremelési programot szeretne a kormány, ebben a kérdésben is várják a véleményeket. Csakhogy ezt szintén már tényként jelentette be a kormányzat. Más kérdés, hogy a cél, a 400 ezer forintos minimálbért és az egymilliós átlagbér mennyire megvalósítható, erről itt és itt írtunk.
- Lakhatás – A kormányzat lakhatási válságot emleget, ezért arról is kérdeznek, járjon-e adókedvezmény a cégnek, amelyik hozzájárul a dolgozóik lakhatási költségeihez, továbbá a SZÉP-kártyán lévő pénzt lakásfelújításra is fel lehessen-e használni, illetve kapjanak-e a fiatalok 5 százalékos lakáshitelt.

Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…