Connect with us

Kerítésen innen

Mese -sajna nem!- az ügyfélkapu hasznosságáról Orbániából

Mese -sajna nem!- az ügyfélkapu hasznosságáról Orbániából
Megosztás

Újabb hungarikum születésének lehetünk tanúi, hiszen eddig nem okozott fejfájást a regnáló egy képviselőjének sem, ha kirúgásról volt szó, sőt, hiszen ez az aktus is megerősítette őket abban a tévhitben, hogy bármit megtehetnek. Most azonban változott a leányzó fekvése, inkább lemondanak a kéjes örömről és helyette sunyimód az ügyfélkapun keresztül üzennek, hogy fel is út, meg le is út.

Dübörögnek….

„Nem szoktam nagyon privát ügyeimről itt írni. Most sem tenném. De ma délelőtt feleségem az ügyfélkapun (!) keresztül kapott hivatalos iratból értesült, hogy leváltották minisztériumi osztályvezetői állásából, felezték fizetését és visszasorolták kormánytisztviselői státuszában. Indoklás nincs. Megtehetik”

– írta Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlamenti delegációjának vezetője a Facebookon szerdán.

Csak úgy….

A Tarr-átok, avagy a karakánság nem Fidesz-kompatibilis…. Beszédet mondott a szombati tüntetésen a református lelkész Tarr Zoltán, aki felemelte a szavát Balog Zoltán ellen. Követelte, hogy mondjon le minden pozíciójáról és elnézést kért Balog helyett a bicskei pedofilügy áldozataitól. Magyar Péter most közösségi oldalán számolt be arról, hogy szombati szerepvállalása után azonnali hatállyal kirúgták a munkahelyéről Tarrt.

„„Megdöbbenéssel értesültem tegnap este, hogy szombati megmozdulásunk egyik felszólalóját, Tarr Zoltánt a közreműködése miatt hétfőn azonnali hatállyal elbocsátották munkahelyéről.

Minthogy Zoltán próbaidős alkalmazott volt egy állami technológiai cégnél, jogi aggályt aligha emelhetünk, de súlyos erkölcsi elveket sért és alaptörvény ellenes , ha valakit véleményéért és annak felvállalásáért utcára tesznek. Zoltán egyetlen “bűne” az volt, hogy a Talpra Magyarok Közössége által szervezett szombati százezres megmozduláson civil felszólalóként, református lelkészi mivoltában felemelte szavát az egyház és állam káros összefonódásával és a sokunk számára elfogadhatatlanul eljáró Balog Zoltán püspökkel szemben.

Kell-e ennél ékesebb bizonyíték egyház és állam kóros és elfogadhatatlan összejátszására, minthogy Zoltánt már a békés gyűlésünket követő első munkanapon elzavarták? Lehet, hogy egy újabb Balog Zoltán-féle közbenjárás megvalósulásáról van szó?

Ha így volt, akkor Cézárként ülve papi trónuson, hol kegyelmet, hol “kivégzési” utasítást oszt. A magát családbarátnak mondó kormány világos és egyértelmű utasítása alapján egy háromgyerekes apát tettek utcára azért, mert a hatalom nem tűrheti, hogy egy olyan eseményen szólalt fel, amely nem a fennálló rendszert és annak vezetőjét dicsőítette. Egy dolgos családapa vált álláskeresővé a hatalmukat féltők kicsinyes bosszújából. Köszönöm én is Zoltánnak és a hozzá hasonló sokaknak, hogy vállalva az esetleges retorziókat kiálltak és kiállnak, mert “nem a félelem lelkét kapták”.”

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Indoklás volt? Ja, persze….(hogy nem!)

Tarr szerint az állhat a menesztés mögött, hogy felelősöket kerestek a műemlékvédelmi-botrány miatt. Bátonyi Péter műemlékes szakember és kormányfőtanácsos a Partizán műsorában bizonyítékokkal támasztotta alá, hogyan minősítenek át jogszerűtlenül műemlékeket, hogy a tulajdonosai azokat részben vagy egészében lebonthassák. A szakembert az interjú ajánlójának megjelenése után kirúgták az Építési és Közlekedési Minisztériumból, szintén az Ügyfélkapuról tudta meg. Bátonyi hivatali visszaélés miatt feljelentést tett, majd a Lázár János által vezetett tárca szintén ilyen lépésről számolt be. Tarr szerint nem a napvilágot látott ügyek miatt menesztették a feleségét, hanem azt kereshették, ki adott ki információkat.

„Biztosan politikai felbújtás miatt, az én sugallatomra és a feleségem közreműködésével történt a lepel-lerántás. Nos, nem. Vannak még bátor és önálló emberek – amit az állampárt köreiből pislogva nehéz elhinni. Továbbá, sem én, sem a TISZA Párt nem szokott nők szoknyája mögé bújni”.

Úgy fogalmazott,

ez nem más, mint a gyengeség jele.

Szerző