Banánköztársaság
Vidéki Prókátor: a hétvége mérlege, avagy így tudnak játszani a fiúk, ha ellenfél is van a pályán
Vidéki Prókátor néven ismertét vált egyelőre névtelen ügyvéd, aki elsőként borította a kegyelmi-ügyet, amiből később miniszter- és köztársaságielnök-buktató botrány kerekedet napi rendszerességgel posztol közösségi oldalán a Magyarországon történt eseményekkel kapcsolatban.
Neduddki….
A Vidéki Prókátor az egyik magyar kisvárosban élő ügyvéd a rendszerváltás idején először az MDF tagja volt, majd később belépett a Fideszbe, ahonnan hivatalosan sosem lépett ki, 2014 környékén egyszerűen kihullott, nem fizette a tagdíjat. Az mondta a hvg.hu-nak, hogy a ’90-es és a 2000-es években még más volt a közélet, akkoriban szívesen politizált volna, ma viszont
„Antall Józsefek helyett Menczer Tamások dominálnak”.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Vidéki Prókátor: „a hétvége mérlege
1. Néhány nappal „A meló soha nem érhet véget!”-poszt közzétételét követően kiderült, hogy Orbán itt hagyta az országot és önmagát meghazudtolva teljes titokban kéthetes – legalább részben – gyógyítási célú indiai luxusutazásra indult, magára hagyva a népet több rendkívüli jogrendet indokló veszélyhelyzet kellős közepén.
2. A köztársasági elnök az elmúlt 34 év legalacsonyabb nívójú nyilvános elnöki megnyilvánulásával úgy állt be váratlanul pártpolitizálni, hogy ezzel egyetlen huszárvágással sikerült a köztársasági elnöki hivatal tekintélyét losonczi pál-i mélységekbe küldeni és azután felemelni az ellenzék vezérét az államfő szintjére, hogy nemrég még a sötét paraszttal akartak sakkot adni neki, a miniszterelnök pedig kijelentette, hogy nem méltó arra, hogy szóba álljon vele.
3. A közmédia a semmiből behúzott egy jól irányzott jobbegyenest a katolikus egyháznak azzal, hogy ismét papi reverendában mutogatta nagy nyilvánosság előtt az orgiázó atyát. Veres püspök úrnak tehát alighanem igaza van: az egyház valóban támadás alatt áll, csak éppen rossz helyen keresik az ellenséget. (Akinek ilyen „barátai” vannak, mint a magyar katolikus egyháznak, annak valójában már nem kellenek ellenségek.)
4. Az egyik kötcsei fenegyerek kijelentette, hogy Kossuth-díj kellene neki, mire a másik kötcsei fenegyerek vitriolba mártotta a tollát és a rá jellemző keresztény-konzervatív stílusban elküldte a sunyiba.
Hát, politikai értelemben ez a hétvége bizonyos értelemben valóban repülőrajt volt…Így tudnak játszani a fiúk, ha ellenfél is van a pályán. Ha ez így megy tovább, már csak az lesz a feladat, hogy ne hibázzunk.”
Csak úgy….
„Szelinted az humolos, vagy nem, mikol kimondom azt, hogy… lepülö… lajt?”
Friss
- Csütörtökön hagyja ki a honvédségi Bálna környékét – Katonai járműfelvonulás várható
- Az 51. tagállam
- A köznyelv ezt szimplán lopásnak hívja – kommentelték a kormány -most kibukó- karácsonyi ‘játékelvonási’ akciójának hírét
- Lázár János és az ő ‘közlekedésinfója’ – Élőben a közösségi oldaláról….
- Átverte a kormány a vízügyeseket?
- A karácsonyfa nem tányérra való
- Ez a fickó egészen hihetetlen érzékkel nyúl mellé bárminek, amihez hozzákezd – kommentelték Sulyok köztársasági elnök keresztényi innovációját
- Hol van már a 300.- forintos vizitdíj, amit Fidesz-hergelésre utasított el a magyarok többsége?
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Válaszút esetén jól jön….
- Közszolga-betyárbecsület: Szijjártó bevédte Rogánt, Gulyás és Menczer sem maradt szótlan