Egészségünkre!
A Heim Pál kórház összes -4, azaz négy darab!- műtüdő berendezésén kritikus állapotú kisgyerekeket tartanak életben – Mi lesz az ötödikkel?
Miközben buzgón szorítunk a négy pici felgyógyulásáért és kalapot emelünk az orvosok, nővérek előtt, jegyezzük meg, hogy 2025 Magyarországán a kiemelt Heim Pál Országos (!!!!) Gyermekgyógyászati Intézetben összesen 4 darab műtüdő-berendezés van és ebből adódóan előfordulhat, hogy ha beesik az ötödik, meg a hatodik páréves kisgyerek, akkor az orvosgárda felelőssége, hogy esküjükkel ellentétben „felső hatalomként” döntsön arról, hogy ki kapjon életmentő ellátást és ki ne?
Pintér Sándor, hallja ezt?
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet minden műtüdő berendezésén kritikus és súlyos állapotú gyermekeket tartanak életben
– tájékoztatott közleményében a gyermekkórház. Felhívták a figyelmet:
extrém és ritka eset, amikor minden műtüdőn van gyermek, akinek ez az utolsó esélye a gyógyulásra.
Ilyenkor minden épeszű embernek az jut eszébe, hogy fenébe a dilis reptérvásárlással, vasútépítéssel, oligarchák kitömésével,
az egyetlen fontos és azonnal megoldandó feladat az, hogy honnan veszünk és mikorra ér ide sokszor négy a ketyeréből. Az jó eset, ha éveken át porosodik, de amikor kell, csak be kell dugni a konnektorba és működik.
Az már csak a megoldás után vetődik fel, hogy akiknek ez a dolga, miért várták meg a kritikus „kihasználtságot”, hiszen az előre látható, tudható, hogy szükség lehet/lesz rá. És még egy fontos dolog: arról senkinek nincs „papírja”, hogy vállrángatva átugorja a problémát, hiszen a betegség nem pártfüggő, még csak pénzfüggő sem, -maximum a gyógykezelés minősége megvehető- hiszen a „nincs”, az nincs, nuku… És persze uniós tagországként megpróbálkozhat a rászoruló kerítésen kívül keresni a megoldást, aminek alapfeltétele, hogy azon a helyszínen legyen elég berendezés, és, hogy tagok maradjunk.
A hozzászólásokból….
Megdöbbentő, hogy a hírhez fűzött kommentekben senkiből nem tört elő elemi erővel a felháborodás, megmaradta a „szorítunk”, imádkozunk” stb. szinten. Az a helyzet, hogy a XXI. században azért ennél hathatósabb eszközök is elérhetők!
„Mi is sokat voltunk ott,majdnem ott karácsonyoztunk ,de hála istennek haza johettunk!Az az alázat ami ott van az orvosokban, a nővérekben le a kalappal előttük,sokszor azt sem tudtuk, hogy az orvos most jött vissza vagy még 24ora után haza sem ment éjjel nappal dolgoznak!”
„Teljes felepulest kivanok mindegyik” kis hosnek! ❤️ Koszonet es hala mindenkinek,aki reszt vesz a gyogyulasukban!🙏🏻 46 eves vagyok es ebben az korhazban mentettek meg az eletem het napos koromban!”
„Drága istenem segítsd meg ezeket a pici gyermekeket adj erőt nekik hogy èpüljenek fel ebből a csunya betegsègből”
„Örök hála és tisztelet MINDEN ott dolgozónak! 🙏🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻 Kedves Szülőtársak, tartsatok ki a kis Hősökért!”
„Gyógyuljatok meg drága csillagok! 🙏🏻” „Itt mentették meg a fiam! 🙏 Angyalok dolgoznak ott. 🥰🥰 Megmentették a fiamat. 🙏😭”
„Istenem segíted meg őket 🙏🏻”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
1-2 éves babák….
A jelenleg műtüdővel életben tartott kisdedek mindannyian 1-2 évesek, vírusos, illetve bakteriális fertőzés talaján kialakult súlyos légzési elégtelenség miatt várják a gyógyulást
– írták, hozzátéve:
az érintett gyermekeket 10, 12, 18 és 23 napja a gépek tartják életben.
Úgy fogalmaztak:
ennyi és ilyen súlyos állapotú beteg sikeres ellátásához nemcsak az intenzív osztályokon dolgozó orvosok és ápolók tudása szükséges, hanem az intézmény számos munkatársának szoros szakmai együttműködése is.
ECMO-központ – !4 készülék!
Emlékeztettek arra, hogy
az intézetben 2018 óta működik országos ECMO-központ, jelenleg gyermekek és újszülöttek részére négy műtüdő készülékkel, melyeken eddig 47 kritikus állapotú gyermeket kezeltek.
A műtüdő azon súlyos állapotú betegek számára ad esélyt az életben maradásra, akiknek tüdeje már lélegeztetőgép segítségével sem képes biztosítani a szervezet ellátását oxigénnel – ismertették, hozzátéve:
a műtüdős kezelés alatt a gázcsere a páciens szervezetén kívül történik, lehetővé téve a beteg tüdő nyugalomba helyezését, időt adva és esélyt teremtve a szerv gyógyulására.
Közleményében a kórház köszönetét fejezte ki az országos intézetek újabb összefogásáért, mivel
„a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet és a SE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika orvostechnikai eszközökkel segítette a gyógyító munkát”.
Vagyis az, hogy működni tudnak, szakmai összefogás és nem a kormányakarat teszi lehetővé!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Terror elsőszámú célpontja Izrael – Kődobálásoktól, a rakétázásokig több mint 18 ezer támadás 2024-ben
- Habony Árpádot a grúzok sem a két szép szeméért csípik
- Perintfalvi Rita: amikor az őrültek kapnak a kezükbe hatalmat, akkor van csak ok igazán a pánikra
- A Heim Pál kórház összes -4, azaz négy darab!- műtüdő berendezésén kritikus állapotú kisgyerekeket tartanak életben – Mi lesz az ötödikkel?
- Hungarikum 2025 Magyarországáról: a NER-ben 1 szavazat üt 51-et
- Munkában a Lázár-miniszérium: Istenkém, hát elírták a napot. Meg a hónapot. Meg az évet, de a többi rendben van….
- Magyar György: lehet zárkából vezetni egy önkormányzatot?
- S.O.S! Eltűnt két 10 éves kisfiú, segítsen, aki tud!
- Meghalt Dr. Strasser Tibor ügyvéd – Legyen könnyű neki a föld!
- A legújabb lengyel-magyar konfliktus – Ahogy a maffia láttatja