Budapesti hétköznapok
Bécs, Budapest, Rákosrendező – Mini Dubaj helyett 15 perces város

A kormányzat váratlan visszalépése a „Mini Dubaj” projekt után megnyitotta az utat a főváros rákosrendezői terve előtt. Ezt pénteken egy minikonferencián ismertette a főpolgármester és Vitézy Dávid. A konferencia vendége volt Bécs polgármestere is, mivel náluk már épültek és most is folyik egy a budapesti tervekhez hasonló modell kivitelezése.

A 15 perces város
A rákosrendezői beépítés a tervek szerint a 15 perces város elvét követi majd, vagyis a negyedben minden fontos szolgáltatás elérhető lesz ennyi időn belül gyalogosan. A legfontosabb cél a hatalmas zöldterület kialakítása, amely a városon átvezető hosszanti zöldfolyosók része lehetne. A Nyugati Pályaudvartól indulhatna az egyik ilyen. Vitézy rámutatott: Bécsben, Prágában, Berlinben és Párizsban is valósultak meg vagy éppen most zajlanak hasonló beruházások, így nem kell semmit feltalálniuk. Az viszont bizonyos, hogy külön szervezetet kell erre a feladatra létrehozni. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a BFK által készült tanulmányterv szerint legalább 6 évre van szükség az első kapavágásig. Nem véletlen, hogy az arab befektetők is 2039-re ígérték csak az utolsó vételárrészlet kifizetését, mert ennél korábban aligha valósulhatnak meg a kormány által vállalt közlekedési és infrastrukturális beruházások.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Bécs
A minikonferencián Bécs három pályaudvari átalakításáról is bemutattak egy prezentációt. A jelenleg zajló északkeleti vasúti terület átalakítását, ahol szintén 16 ezer lakás épül 2006-ban kezdték el a tervezéssel, az engedélyeket tavaly szerezték meg, a bontás 2028-ra, a négy szakaszra bontott építés 2035-re zárulhat le. A területen 4 80 méteres épületet engedélyeztek csak, a belső részen hatalmas park. A lakások 73 százaléka támogatott bérlakásként épül. A területeket eladták, de az építési jogokkal befolyásolták a fejlesztések irányát. A bécsi városházán külön részleg foglalkozik ezekkel a projektekkel.
Friss
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk