Budapesti hétköznapok
‘Csókoltatom nacsasszony világlátottságát és szakértelmét’ – kommentelték Szentkirályi hétfői ‘Karácsonyba-kötését’
Szentkirályi Alexandra rápihenve a hétfőre azzal az elhatározással érkezett közösségi platformjára, hogy „Karácsonyt reggelizik”. A menüt a főpolgármester Budapestre tervezett „metróbusz” névre hallgató ötlete szolgáltatta, ami közismert megoldás Eirópa-szerte arra, hogy a külső kerületek lakói gyorsan és „fájdalommentesen” érhessék el a metróhálózatot.
„Indulhatnak a metróbuszok Budapesten!”
Karácsony Gergely közösségi oldalán jelentette:
„Hetvenöt éve csatlakoztak a külső kerületek a városhoz, létrejött Nagy-Budapest. De 75 év múltán is vannak részei a városnak, ahol a közösségi közlekedés még mindig nem elég vonzó alternatíva az autóval szemben. És bizony az a budapesti, aki aznap született, amikor először megígérte az aktuális kormány a káposztásmegyeri metrót, már 40 éves is elmúlt. És hiába vannak meg a kötöttpályás fejlesztési terveink, a kormány és az Európai Unió terhelt viszonya miatt még mindig sok a bizonytalanság. De hiába vesz el a kormány Budapesttől, van, amiben gazdagabbak lettünk: adatokban, és az adatokat feldolgozni képes rendszerekben, szakemberekben. A BKK az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított az adatalapú tervezés technikai és szakmai feltételeinek megerősítésére. Meg is lett az eredménye. A BKK nemrég olyan fejlesztési tervet mutatott be, amely az adatalapú tervezés eredményeképpen, kis ráfordítással nagy mértékben javítja a belvárosba jutást a külső kerületekből.
Olyan buszjáratok tervei ezek, amelyek gyakori követéssel, a lehető legközvetlenebbül, gyorsan és átszállásmentesen juttatják el a külsőbb kerületekben élőket a metróvonalakhoz, így valós alternatívát kínálhatnak az utasoknak az autózással szemben. Ez a BKK metróbusz rendszere.
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Több sem kellett a köz Szentkirályijának
Kisvártatva a fenti bejelentés után „megíródott” a sziporka, amit a főpolgármesterségtől visszalépett Szentkirályi Alexandra vett a nevére:
„Jól hallották, Budapest főpolgármestere ma ezt jelentette be: indulnak a metróbuszok. Nem azzal van a baj, hogy új buszjáratok indulnak, hanem azzal, hogy a Városházán is érzik: ez azért nem valami nagy teljesítmény. Még tovább rontottak a képen ezzel az elnevezéssel, a buszból nem lesz metró.
Mi lesz a következő? A lábvillamos? A trolibicikli? A hévroller?
A főprobléma ismét a látszatintézkedésekkel van. A metrófejlesztés fővárosi feladat, de mivel sem ezzel, sem P+R parkolók építésével, sem más kötöttpályás fejlesztéssel Karácsony Gergely hatodik éve nem segíti a budapestieket, ezért inkább átkereszteli metróvá a buszt. (Csak meg ne tudják, hogy volt Budapesten a villamos elődjeként lóvasút is…)”
A hozzászólásokból…
„Szentkirályinak nagyon rossz élete lehet, hogy mindeben csak a rosszat látja és semminek nemtud örülni. Lehet h boldogok a lelki szegények kik minddig csak a hibát keresik.”
„Azt igaz tudjuk, hogy nem Budapest lenne az első, aki ezt a közlekedési megoldást választja és nem is Karácsony az aki kitalálta ezt a fogalmat? Ne tegyünk úgy, mintha ez újdonság lenne… más országokban is használják!”
„A láb- meg buszvonatot szerencsére Lázár János már feltalálta!”
„Elvesztek minden forrást a várostól, utánna ugattok, hogy nincs pénz. Gratulálok”
„Ha jól emlékszem Tarlós alatt a Nagyságos Asszony is a város vezetéshez tartozott és akkor sem sok minden történt”
„A lényeg, hogy Te mindent megtettél főpolgármester helyettesként új metróvonalak, régiek meghosszabbítása stb. ügyében. Most is milyen jól lobbizol, hogy a fővárosnak legyen forrása fejlesztésre. Ja nem”
„Bezzeg amikor Lázár megígéri hogy nyáron majd lesznek vonatpótló buszok, az ügy jól hangzik”
„Ha nincs lehetőség a korrupció, az infrastruktúra kiépítés meg a nehézkes engedélyezés… de főképp a forráshiány miatt… Akkor mint délamerikában meg a világ sok régiójában védett pályás (zárt pályás) busz hálózatot építenek ki. Nem villamos, nem troli, nem roller megy. Hanem a védett sávokban a busz. De van ilyen megoldás Budapesten is néha. Villamos pótlás céllal… korábban a Gellért téren át… stb stb
Okoska… politikai megfontolásból szidsz valamit amihez nem értesz. Mexico, Göteborg (hogy ne csak a fejlődő világ legyen példa)”
„Szentkirályi Alexandra Lehet itt szóviccelni, de előbb nézze meg az Isztambuli példát erre: A metróbuszok túlnyomórészt elkülönített pályán mozognak, a többi forgalomtól zavartalanul, ami többet jelent, mint az idehaza ismeretes buszsáv használat.”
„Kedves Alexandra… mesélje el, mit csináltak mostanában… Levágták a méhlegelőt? Megmérték a gazt, pechükre egy olyan területen, ahol épp az Államnak kellene rendet tartani? Nagy teljesítmény… Engedték a pénisz alakú MOL toronnyal elcsúfítani a városképet és engedtek volna a belvárosba felhőkarcolókat, amik ellen a drága pártja tiltakozott a legjobban, amíg nem fűződött hozzá gazdasági érdekük… Leállították a 4es metró folytatását, kihúzták a rákóczi úti villamos visszahozását… Elmutyizták a 3as metró felújítását. Talicskázza ki a pártja a pénzt Budapestről, piti bosszú vezérli minden döntésüket, mert a főváros nem él narancsködben. De ha még több busz… A négyes metró átadása után még több busz lett a belvárosban, arról miért nem beszél? Ja és a saját teljesítményére is büszke lehet… Közpénzből nagyon sok pénzt költött kampányra, majd az utolsó pillanatban visszalépett, mert semmi esélye nem volt nyerni. Ezt sokkal hamarabb is tudta, de a közpénzt azért elköltötte… Ezzel viccelődjön, és talán fejezze be a párttársaival együtt az állandó szabotálást. Maga Budapest erdekeit soha nem képviselte…”
„Tök mindegy jobb,bal,szélső,egymással vagytok elfoglalva,az ország meg lassan megrohad!”
„Alexandra, az Ön főpolgármester-helyettesi időszaka alatt miért nem épültek meg azok a P+R parkolók, amiket most is számon kér?”
„Nem a metróból lesz a busz, hanem a metróhoz közvetlenül megy a busz. Majdnem sikerült értelmezni.”
Szerző
Friss
- Gárdony, Velence és Sukoró már összefogott – Civilek tiltakozása a Sukoró-partszakasz beépítése ellen
- Gyógyszerhiány – Felelős válasz: ’ember, most jövök a….’
- Nyílt levél a szerkesztőimnek! Az USAID-nek! Trump-nak! Musknak! Orbánnak!
- Alaposan ‘megdrágultak’ a Pécsért dolgozó képviselők
- Megnevezték a rendőri felelősöket a meggyilkolt japán hölgy ügyében
- A rák és Magyaroroszág – Elsők vagyunk Európában a halálozások számában
- Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzés a Pázmányon – Ez a zsidó színészképző kihelyezett tagozata?
- ‘Csókoltatom nacsasszony világlátottságát és szakértelmét’ – kommentelték Szentkirályi hétfői ‘Karácsonyba-kötését’
- Deák Dániel kikűzdötte, hogy az ATV-ben nem „Csattoghat” többet
- Az USA dollár várhatóan hosszútávon erős marad