Connect with us

Blogbazár

Demeter Szilárd kultúr-dúlása Juszt László ‘megzenésítésében’

juszt lászló
Megosztás

Juszt László szokásához híven kemény „kritikával illette” Demeter Szilárdot, Orbán Viktor kultúr-pápáját. A mára kiváló közíróvá nemesedett egykori televíziósnak minden mondata elgondolkoztató, félelmeiben pedig csak osztozni tudunk. 

„Nagy grafttal állt bele mindenbe és mindenkibe…”

Az első perctől kezdve világos volt, hogy ez az Erdélyből importált kesztyűs basszgitáros, exóvóbácsi tökéletesen alkalmatlan arra, amit Orbán rábízott – a “kultúrapápaságra”

– indította bejegyzését Juszt és legalább olyan magasan folytatja, mint a felütés.

„Nagy graftal állt bele mindenbe és mindenkibe. Meglevő még éppen működő múzeumi struktúrákat rúgott fel és hozott létre saját magának egy iránytó vízfejet, lenyúlva az intézmények embereit és pénzét.”

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Az ember akinek semmi se’ sikerül

A továbbiakban Juszt László arról is ír, hogy miként tette tönkre Demeter többek között a Széchenyi könyvtárat:

„..több, mint száz embert rúgott ki, miközben működésképtelenné tette a Széchenyi könyvtárat is. Gondolni sem merek arra, hogy hova fognak kerülni azok az ingatlanok, amelyeket megkapott: a Hajógyári-sziget déli részét, az óbudai Zichy-kastélyt, a Duna parti Andrássy-palotát. Csúnyán – de rengeteg pénzért – lebőgött azzal a szándékkal is, hogy ellensúlyozza a liberális írók külföldi megjelenését a hatalomnak kedves szerzők “eladásával”.

A piacot, az olvasót nem lehet meg…ni.

Befuccsolt – méghozzá nem is akárhogyan – az a szándéka is, hogy a könnyűzenét, illetve zenészeket a kormány szolgálatába állítsa. Éppen az ellenkezője történt. Lásd: Azariah, Majka és Krubi.”

Egy húron pendülnek

Végezetül Juszt László beviszi Orbán Viktor kedvencének a végső, megsemmisítő döfést is, méghozzá a célszemélytől magától idézve:

„Szóval, nemcsak mi de ő is jobban járt volna, ha marad Erdélyben, ez az utcai harcos, Tőkés doktor egykori táska hordozója. Akinek az egyetlen értékelhető írása egy Facebook bejegyzés volt, amelyben kalapáccsal akarta ütögetni Csunderlik Péter történész és újságíró ujjait, amiért az kritizálni merte azt a Longstep nevű zenekart, amelynek Demeter is tagja volt. Ebből idézek:

„Izennénk az illetőknek, hogy el fogjuk játszani az ujjaikon az Örömódát kalapáccsal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ráütünk pl. a gyűrűsujjra, és az egyáltalán nem tisztelt zsurnaliszta kiadja a kívánt hangot, pontosabban: szolmizálva énekel. Arra kérnénk az urakat, hogy gyakoroljanak. Mert ahányszor elrontják, újrakezdjük”.

Valamikor régen Királyhegyi Pál humorista mondta egy kellemetlen, de nem ennyire kártékony fráternek: “Volna Önnek egy ötletem, de csak édesanyával az igazi.”

Háttér…, avagy az apropó

Meg akarnak szabadulni Demeter Sziládtól a kultúrpolitika irányítói, ahogy a neki alárendelt intézmények számos vezetője is. Mindenki a kilövési engedélyt várja, és a stratégiai döntést, hogy a Demeter által gründolt MNM Közgyűjteményi Központot szétszedik-e, vagy részben megtartják.

Alig több mint fél év után egyes döntéshozók számára is világossá vált, hogy nem működik a Csák János korábbi miniszter által tavaly július elsejével létrehozott Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNM KK)

– mondták a HVG-nek a kormány kultúrpolitikáját ismerő források. A Magyar Nemzeti Múzeumot (MNM), az Iparművészeti Múzeumot, a Magyar Természettudományi Múzeumot, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot, a Petőfi Irodalmi Múzeumot és az Országos Széchényi Könyvtárat (OSZK) magába foglaló szervezet egyik kínosabb kudarcot halmozta a másikra, eredményt pedig nem tud felmutatni. A jelenlegi miniszter, Hankó Balázs sem lelkesedik a központot vezető Demeter Szilárd túlhatalma miatt.

„Demeter Szilárd koncepciója az volt, hogy felfúj egy lufit, és azt várta, hogy majd a finanszírozás is megjön hozzá, csakhogy ez nem történt meg”

– adta meg a kudarc magyarázatát egyik, a közgyűjteményi területet ismerő kormányzati forrásunk. Szerinte az egyes múzeumokat épp olyan rosszul – sőt a megszorítások miatt még rosszabbul – finanszírozzák, mint az összevonás előtt, ráadásul a Demeter által létrehozott irányító szerv vízfejét is el kell tartaniuk. Ez tovább nem fenntartható, gondolják többen – írta a hvg.hu.

Előzmény

juszt lászló

Szerző