Banánköztársaság
Ujhelyi: akkor ez ennyi volt. Nem publikálok több véleménycikket az Index-en – Olvassa nálunk!
Némileg meglepő, de valójában annál egyértelműbb levelet kaptam néhány perce az index.hu szerkesztőségéből: ebben megköszönik és le is zárják az eddigi együttműködésünket, mondván átalakul a hírportál vélemény rovata és mivel szorosabbra fűzik az együttműködést az ötponthu szerkesztőségével, ezért új szerzőknek adják át a “megjelenés lehetőségét” – kezdte bejegyzését közösségi oldalán Ujhelyi István volt európai parlamenti képviselő, az Esély Közösség alapítója.
Annak idején kaptam hideget és meleget,
amikor kétheti rendszerességgel – egyébként bármiféle juttatás vagy ellenszolgáltatás nélkül – véleménycikkek írására vállalkoztam az Indexnél; elsősorban azért támadtak a jelenlegi hatalom ellenzékéből, mert szerintük ezzel (a Fidesz határozott és elvi ellenfeleként) akaratlanul is legitimáltam a hírportál állítólagos fidesz-közelbe húzódását. Akkor és most is az volt az álláspontom, hogy ha bármilyen, de akár a legelfogultabb kormánypárti felületen is – legalább azon a pár flekknyi részen – megjelenhet a Fidesz propagandával ellentétes, kritikus, a valóságra és a bűnökre rámutató elemzés, akkor van értelme csinálni.
Nem is volt semmilyen probléma egészen idáig, még ha nyilván nem is értettek mindig egyet az Index új szerkesztői az írásaim bizonyos megállapításaival, módosítás vagy érdemi javítás nélkül jelentek meg minden esetben a szövegek; ezt is fontos leszögezni.
Elviekben holnap is megjelent volna egy újabb publicisztikám,
ám ennek sorsáról nem tudok biztosat: vélhetően ez már fiókban marad vagy maradt volna, de hogy az utolsó a sorban, az biztos. Ez arról szól, illetve szólt volna, hogy vajon megérte-e nekünk magyaroknak a létező orbáni szívességbankból az első krediteket Rogán Antal (akármilyen minőségű) tekintélyének helyreállítására lehívni az új amerikai elnöknél. Mert, hogy ez történt a héten. Spolier: szerintem nem. Ez a cikk azonban holnap már vélhetően nem jelenik meg az Index vélemény rovatában, mert új szerzőknek kell biztosítani a megjelenés lehetőségét.
Ez a döntés egyébként – látva azokat a finomhangolásokat, amelyek elkezdődtek a portál és a vele szorosabb együttműködésre lépő egyéb felületek, így az Orbán-Hont videóval jelentkező híroldal között – tulajdonképpen logikus és érthető. Nem kell magyarázni. A NER tizenötödik évében végképp nem. Értem és értjük.
A politikai szemtanúként közreadott írásaimat persze ettől függetlenül folytatom: talán egy másik hírportálon vagy pusztán csak a közösségi felületeimen. Kezdem máris azzal, ami az Indexre vélhetően holnap már nem kerül majd ki. Íme….
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Mennyit ért meg nekünk Rogán Antal presztízse?
Továbbra is tartom azt a határozott álláspontomat, hogy Donald Trump és szélesebb körben vett adminisztrációja közép- és hosszútávon is jelentős károkat okoz a világégések után keservesen kialakított egyensúlyi berendezkedésünkben és a demokratikus elveket kötőpontként tartó szövetségi viszonyainkban. Az a fajta dúvad kiszámíthatatlanság és elvtelenség, amit most tobzódni látunk, végtelenül törékennyé teszi a társadalmainkat, tudatosan egymásnak feszíti őket és – a történelemből (már aki olvasott ilyen könyveket) jól tudjuk, hogy – ezek a folyamatok törvényszerűen véres konfliktusokkal, húsbavágó gazdasági krízisekkel, esetleg mindkettővel, de legalábbis mindig valamilyen fájdalmas csattanással érnek véget. Azokra, akik most valamiféle illiberális világrend-fordulatot és ideológiai győzelmet ünnepelnek, előbb vagy utóbb sokkoló felismerés vár – a mostani geopolitikai játszmák ugyanis nem valamiféle kézzelfogható és validált értékrend szerint zajlanak, sokkal inkább simlis bizniszkedéshez, egy kétes kimenetelű hazárdjátékhoz hasonlítanak, amelyet néhány kisebb politikai kalandor hatalom- és vagyonnyerésre használ fel közben. Arról nem is beszélve, hogy egyes országokban épp ezzel az illiberális térhódítással szemben formálódik többség és nyer újra teret a kooperatív normalitás – lásd példaként Kanadát, amely ezek szerint hiába van az új amerikai elnök célkeresztjében.
Azt is tartom, hogy az a fajta bizniszalapú politikacsinálás, amit Trump az utóbbi hónapokban megvalósított (ajtót berúgom, keményen tárgyalok, lesöpröm, aki az utamba kerül), az olyan kitett gazdaságú államoknak, mint Magyarország, alapvető működési elvek és józan paraszti logika miatt sem lehet előnyös. Azt politikai szemtanúként is – a korábbi állításom fenntartása mellett – el tudom ugyanakkor fogadni, hogy Trump habitusa ilyen, ez egy adottság innentől kedve a világpolitika alakításában, minimálisan is igyekezni kell tehát megpróbálni ennek a kiszámíthatatlan logika mentén viszonyulni a folyamatokhoz.
Mi a biznisz a dologban, uraim?!
Még ha ez a nyers nyitottság eddig nem is volt szokás, tulajdonképpen érthető az egyszerűsége: America first, vagyis ami neki megéri (vagy legalábbis azt gondolja, hogy megéri – mert a közgazdaságtudományi és történelmi ismerethiány azért láthatóan nem okoz frusztrációt az új amerikai adminisztrációban), amiből nekik előnyös bizniszt lehet csinálni, az jöhet. Az elmúlt évtizedekben sokat tárgyaltam kínai vezetőkkel, üzletemberekkel és az eddigi – nem kevés – tapasztalatom alapján a kínaiak legalább törekednek arra, hogy win-win szituáció után álljunk fel az asztaltól, mert tudják, hogy az elégedettlen vagy sértett partner hosszútávon nem működik. Ázsiában pedig nem csak a holnapra gondolnak, hanem emberöltőkön túl terveznek; ez például láthatóan egy nagy különbség a trumpi forradalom és a kínai gazdaságfilozófia között. Mindenki döntse el, hogy – természetes tökéletlenségük mellett – melyik tűnik hasznosabbnak.
Ha elfogadjuk tehát, hogy Trumpék mindent ezen a szűklátókörű – az ő szempontjukból egyébként valahol logikus – bizniszmodell alapján vizsgálnak, akkor az új amerikai-magyar, pontosabban Trump-NER viszony kapcsán bizony jogos a felvetés: mi a deal, mi a „biznyák”, uraim?!
Mit ígértünk, mit kínáltunk, mit várhatunk ebből a kapcsolatból?
Már csak azért is, mert Orbánék láthatóan több tányért pörgetnek egyszerre a pálcákon, de ez a kockázatos zsonglőrködés nem tartható fenn sokáig: egyszerre nem lehet ugyanis Moszkva, Mar-a-lago és Peking hátsójához hajolgatni, ráadásul úgy, hogy az európai szövetségi kötelékből teljesen agyament módon magunkat záratjuk ki közben.
Azt a különböző sajtóhírekből és folyosói értesülésekből tudni, hogy Trumpék alapvetően azt várják Orbánéktól:
- vegyünk több amerikai cseppfolyós gázt, illetve
- a megnövelni követelt honvédelmi kiadások mentén vegyünk több amerikai fegyvert és
- gazdasági értelemben kicsit csavarjuk le ezt a nagy kínai-barátságot.
Az amerikai energiahordozók kapcsán résnyire nyitott ajtókon dörömbölnek a tengerentúliak, a fegyvervásárlás tulajdonképpen egyszerű politikai döntés (igaz, egyre nehezebb költségvetési kérdés is), a kínai beruházásokra és együttműködésekre felhúzott gazdasági modell kiszerelése viszont szinte lehetetlen elvárás. Ha Trumpék tényleg tesznek az elvekre, korábbi megállapodásokra, mások érzékenységére és pusztán adok-kapok biznisz alapon tárgyalnak, akkor logikus, hogy minden magyar oldalról érkező kérésnek fontos jelentősége van.
Kétségtelen, hogy van némi kredit a zsebben, hiszen Orbán jól megpakolta a szívességbankot, amikor Trumpra tette minden zsetonját az amerikai választások előtt, ugyanakkor az is tény, hogy – ha az amerikai elnök tényleg olyan amilyen, akkor – a világgazdasági háborúja kellős közepén nem egy olyan, a trumpi célokat illetően jelentéktelen ország, illetve kormány bajaira fog prioritásként tekinteni, mint a miénk. Jól meg kell tehát fontolni, hogy a nagy Trump-Orbán bizniszben mi és mennyit ér meg nekünk, mire használjuk el a meglévő tokeneket. (Ha tényleg vannak.)
Kérhetné a fideszes kormányzat például
- a kettős adóztatás elleni egyezmény mielőbbi visszaállítását Amerikától, ami magyar vállalkozások tömegeit érinti közvetlen formában.
- Kérhetnék Orbánék, hogy állítsák vissza az Egyesült Államokba történő beutazás könnyített módját, amely magyar utazók tömegeit érinti közvetlen formában.
- Kérhetné a Fidesz az új amerikai adminisztrációtól, hogy vonja vissza az Európai Unióra kivetett vámokat, mert – miután ugyanennek a szövetségi rendszernek vagyunk mi is a részei – bármely tagállam gazdaságát közvetlenül negatívan érinti ez a vámtámadás (például a német autóipart), az minket is magával ránt. Nem kicsit, nagyon.
A lényeg, hogy sok minden szerepelhet(ne) a Fidesz-kormány kívánságlistáján, mégis úgy látszik az első szívességbanki betét, amit meglepetésre kivettek: Rogán Antal személyes kreditjének megőrzése volt.
A propaganda-miniszter neve még januárban került fel az amerikai pénzügyminisztérium hosszú- és különleges nevű, „blokkolt személyeket” tartalmazó névsorára. Az indoklás szerint az amerikai állam azután jutott erre a döntésre, hogy Magyarországot belső informátori adatok alapján korrupt államként azonosították, ahol a vezetők (így például Rogán Antal) és bizonyos gazdasági szereplők között megengedhetetlen kapcsolatok alakultak ki. Miután a magyar kormány kicsinyes Biden-i bosszúról beszélt, ezért presztízskérdés volt, hogy Rogánt mielőbb levegyék a listáról – ezzel bizonyítva (vagy legalábbis próbálva), hogy ők aztán egyáltalán nem korruptak, az új amerikai hatalommal pedig tényleg olyan jóban vannak, hogy ezt is el tudják intézni.
Arról, hogy a szankcionált személyeket tartalmazó lista kibővítésére miért épp Trump beiktatása előtt került sor – van véleményem, szerintem sokakéval azonos
Az viszont tényszerű, hogy Rogán közel négy hónapnyi blokkolás után történő „rehabilitása” két dologra mindenképp fel kell hívja a figyelmünket. Egyfelől világos, hogy a Trump adminisztráció tényleg magasról tesz szabályokra, előírásokra, protokollokra, erkölcsi és jogi elvárásokra; ők bizony okosba’ intéznek mindent és ez így lesz a jövőben is.
Arról ugyanis felesleges vitát nyitni, hogy erre a szankciós listára hogyan és milyen megalapozottsággal lehetett eddig fel-, illetve lekerülni; még ha Rogán felírásának időzítése valóban kérdéseket is indukál, a pénzügyminisztériumi adminisztráció előírásai azonban kizárják annak lehetőségét, hogy alaptalanul, sima ’politikai bosszúból’ kerüljön fel valaki erre a listára.
Annak is volt konkrét oka, hogy felírták és annak is, hogy visszavonták
Utóbbi a másik dolog, ami figyelmeztető a magyar választópolgárok számára: Rogán Antal tényleg többet ér a Fidesz és az Orbán-kormány számára, mint bármilyen más prioritás, amit a trumpi szívességbankból le akartak volna hívni az ország érdekében.
A feltaláló propaganda-miniszter, akinek felesége – hangsúlyozottan nem saját tulajdonú – luxus-táskákban és szettekben szokott pózolni exkluzív helyeken, akinek nyilvánvalóan (túl) sokan vannak lekötelezve a politikai és gazdasági érdekkörökből és aki a titkosszolgálatokat felügyelő felelős politikusként bármiféle retorzió nélkül asszisztált (?) ahhoz, hogy orosz kémek járjanak ki és be egy NATO/EU-tagország biztonsági rendszereiben. Ő az, akinek a tekintélye, kreditje ezek szerint minden pénzt megér Orbánéknak. És miután minden számlát az adófizetők, vagyis mi fizetünk a végén, így kényszerűen nekünk is.
Azt hiszem, hogy a NER történetének keretes szerkezetében ezek a pillanatok is sokatmondó, a bukás előtti kapkodást jól jellemző pontok lesznek majd. Mert – ahogy mondani szoktam – minden rendszer megbukik egyszer. Orbáné is. Trumpé is. Csak az a nagy kérdés, hogy kik és mennyien ragadnak majd a romok alatt.
Szerző
