Magyarország, 2018, 3 nappal a választás után: a gyűlölet virágzik, nem ért véget, amikor a keltői elérték a céljukat. Kiengedték a szellemet a palackból, és még, ha akarnák, se tudnák visszagyömöszölni. Kint van, terjed és rombol.
„Nem akartam politizálni, de mégis sikerült. Nagyapámat hoztam be, szívkatéterre várunk éppen. (…) Egy úr odajött hozzám és megkérdezte, hogy „már nektek is jár az ingyen kórház?”.
A kezelésre várva az egyik beteg menekültnek nézte a másikat, és megalázta. Disztingvált – mondhatnánk – hiszen nem hívta ki azonnal a rendőröket, ahogy az többször is megtörtént a mi felvilágosult, európai országunkban.
„Hogy lehet az, hogy bejöttök külföldről és már az egészségügyben is itt vagytok?”
– folytatta a hitetlenkedő magyar polgár, aki éles szemmel kiszúrta, hogy nem egy tisztafajú honfitársát látja a szívbetegek között.
„Mondtam, hogy én egy magyar ember vagyok, cigányember.”
Hősünk, a kultúráját féltő magyar nem állt le, így folytatta:
„Még rosszabb, nem kéne járjon az ingyen kórház, mert ingyenélők vagytok!”
Ezután sarkon fordult, és tovább állt, új prédát keresni kifogyhatatlan gyűlöletére.
Ez ma, 2018-ban a közhangulat. Sajnálom, hogy hagytuk, hogy egy diktátor ezt tegye azokkal, akik bármilyen okból fogékonnyá lettek az őrületre. Hajrá másik Magyarország!