Ez a nap
Soros Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát
Az Európai Bizottság ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ez vonatkozik a civil szervezetek képviselőinek látogatására is – jelentette ki Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn.
Az Európai Bizottságnak nincs takargatnivalója
A szóvivő a milliárdos Soros György hétfői, az uniós bizottság alelnökével folytatott megbeszélésének részleteit firtató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a biztosokkal tartott találkozók ténye minden esetben nyilvános, s hozzáférhetőek az interneten is elérhető bizottsági naptárban is. A bizottság a legnagyobb átláthatóság pártján áll, nincs takargatnivalója – tette hozzá.
Elkötelezettség a demokrácia mellett
Winterstein emlékeztetett arra, hogy a bizottság pénteken már nyilatkozott Soros György brüsszeli megbeszéléseivel kapcsolatban. Az akkor nyilatkozó szóvivő, Margarítisz Szkínász hangsúlyozta, hogy Soros György és Frans Timmermans nagyon régóta ismerik egymást, és rendszeresen folytatnak egyeztetéseket az Európai Uniót érintő témák széles köréről. Az eszmecserék – a bizottság álláspontja szerint – egyebek mellett arra adnak lehetőséget, hogy megbeszéljék, miként lehetséges összetartani az uniós tagországokat.
Frans Timmermans még február elején – egy újságírói kérdésre válaszolva – közölte, hogy a Soros Györggyel folytatott, mintegy húsz éve tartó együttműködés előremutató. A megbeszéléseken hangsúlyt kap a jogállamiság, a nyitott társadalmak és a demokrácia melletti határozott elkötelezettség. A legalább két évtizedes múltra visszatekintő tárgyalások alkalmával rendszerint ugyanazok a témák kerülnek elő: hogyan lehet megerősíteni Európa egységét. Timmermans aláhúzta: ez nagy feladat, s Európa megosztottságának felszámolása mellett kötelezte el magát Soros György is.
(MTI)
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek