Blogbazár
Horváth András: Orbán komolyan gondolta!
Ha valakinek eddig elkerülte volna a figyelmét: a március 15-i fenyegetés testet öltött. A folyamat már a választások utáni hajnalon elkezdődött, amikor is nagyon komoly támadás érte az ellenzéki facebook-profilokat. A nyilvánosságnak, a közösségi létnek azokat a fórumait, ahol még nyíltan lehet bírálni a rendszert, s amit Mészáros Lőrinccel – eddig még – nem lehetett felvásároltatni.
Márki-Zay, Dömsödi….?
Ebbe a sorba illeszkedik a csongrádi kiskirály gyalázatos támadása Hódmezővásárhely polgármestere, Márki-Zay Péter ellen, akinek a munkáját változatos módszerekkel próbálja ellehetetleníteni az általa felügyelt képviselőkkel és tisztviselőkkel.
Nem úszta meg Pásztón Dömsödi Gábor sem, aki a pályázati pénzek felhasználásához kapcsolódó álláspontja miatt már régóta csíphette a szemét a helyi fideszes potentátoknak, akik a 2/3 után megkapták az engedélyt a polgármester kiiktatására. Ami még nagyon szomorú, hogy egy ottani Jobbik-DK-LMP megállapodással Dömsödi simán elhozhatta volna az egyik nógrádi választókörzetet a Fidesz orra elől.
Dömsödit kicsinálják – „baráti testületi ülésen” lemondásra szólították fel a polgármestert
A NER egyik főideológusa, s egyúttal az egyik legnagyobb alapítványi közpénzszórója – Schmidt Mária – a legsötétebb időkre emlékeztető listázással sokkolta a közvéleményt, de erre még a fideszes vezérkar is rátett egy lapáttal, amikor belebegtette a civilellenes törvény soron kívüli elfogadását. Hát hiába, Orbán tartani akarja a lépést a Szultánnal.
Valton-pofon
De azt, hogy mi is várhat még ránk – hogy mihez is tartsuk magunkat – jól mutatja az a hatalmas tasli, amit a törékeny Antal Niki kapott a drabális Valtonos verőembertől, amíg a rendőrök félrenéztek. „- Igen, betonba öntjük a Ligetet és mindenki így járhat, aki tiltakozni mer bármilyen intézkedésünk vagy beruházásunk ellen! Mert itt mi vagyuuuuunk a törvény!”
Na hát többek között ezért vagyok nagyon dühös arra az ellenzékre, amelyiknek megvolt az esélye arra, hogy jelentős mértékben visszaszorítsa a Kedves Vezető hatalmát, de ennek érdekében nem volt hajlandó az együttműködésre, sőt még nekik áll följebb. (Ungár a koordinációt szorgalmazókat, Molnár Gyula pedig Gulyás Mártont kárhoztatta.) S így vált ez az egész látszat ellenzékké. Apropó: csak nekem kerülte volna el a figyelmet, vagy tényleg egyik párt sem rebegett el valamiféle bocsánat-félét?
S amiért még nagyon dühösek lehetünk, hogy ennek a gátlástalan hatalomnak szerdán az összes leendő frakció kezet nyújtott, mikor elfogadta a felkínált parlamenti pozíciókat. A hamis ígéreteken alapuló ellenzéki bukás után ez a második nagy pofon az ellenzéki polgárok felé. Demokráciát hazudni azt tudunk. A maradék bizalmat eljátszani – azt is.
Kik lesznek a kormány új tagjai? Kik lesznek a frakcióvezetők? Kik lesznek a bizottsági elnökök és alelnökök? Érdekel ez még valakit rajtuk kívül?
Új politikai felépítmény kell, teljesen új. De azt már a parlamenten kívül kell létrehozni. A társadalmi akarat úgy tűnik megvan hozzá.
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem