Banánköztársaság
A kültelki autónepper fogjai, avagy roncsország eladása
Igen. Tudom, honnan jöttem. Tudom, hogy az vagyok. Roncsország simlis, kültelki autóneppere. Persze, a biznic a véremben van egy zúzottkővel seftelő, kőbányász párttitkár apától. Ordított velem mindig. Megmondta, addig üt, amíg ember nem lesz belőlem. És vert.
Úr lesz a Párttitkár elvtárs fia
Azt mondta, ő már mindent elért, amit ebbe a kurva komcsi rendszerben lehet. Párttitkár elvtársnak szólítják. De belőlem urat fog csinálni, ha beleszakadok is. Mondta- „Doktor úr leszel!” Mert az már valami. Az nem lehet csak úgy akárki.
Elküdött Pestre. De én továbbra is utáltam. Mert a családban az apa a törvény,aki megtanítja a gyereket a külső világ szabályaira. De nekem ez nem kell, mert törvény ezek szerint a verés. Utálom a törvényt. Szóval Pestre azért küldtek, hogy megtanuljam a jogot. De én mást tanultam itt. Végre szabadon bebaszhattunk a Lacival. De sokat fetrengtünk a koleszban…Most gyakran röhögök, amikor erkölcsi prédikációkat nyom a nagy bajsza alól! Persze, kellett vizsgázni is, meg volt itt egy-két idióta, aki meg akarta nekem magyarázni a világot.
Csináltak fasza szakkollégiumot is
Itt szövegelt valami Kéri, meg Ágh, meg Bihari nevű. Arról, hogy a jog, és az erkölcs jó esetben kézen fogva jár. Hogy a jog egy logikai rendszer, ahol a fogalmak egymással összefüggnek, egymásra épülnek. Meg arról, az állam célja a közjó elérése. Szabadság jogokról is pofáztak. De én tudom, hogy ez az egész egy nagy kamu.
Megmaradtam annak, aki voltam. A seftes párttitkár fiának. A jog csak egy úri huncutság, amit pesti, meg vidéki úri fiúk imádnak. Nem is értem amikről beszélgetnek. Itt volt ez a vidéki gyerek, az a madár nevű. Na,hogy is hívják? Igen. A Sólyom. Őt is jól bepaliztam, hogy a nevével reklámozza az üzletemet. De amikor kft ügyvezetővé választásakor ketten voltak a fülkében, azért ő se volt olyan kényes az alkotmányra. Most meg fanyalog. A kis, száraz nyikhaj. Na, ezért mondom, hogy az egész jogtudomány egy nagy faszság.
A törvényt utálom,mert a törvény az apa
Engem többet nem ver senki! Én leszek a törvény. A jog nem más, mint puszta szöveg. A többi emelkedett blabla. A szöveg meg az lesz, amit én akarok. Ami nekem jó, meg az én zsebemnek. Irattam új társasági szerződést a Jóskával. A vonaton megcsinálta a laptopján. Mondtam neki, csak azt hagyd benne, amit a köcsög Brüsszel feltétlenül megkövetel, mert különben nem adnak gempát. Egy óra alatt kész lett vele.
Első az üzlet. Azt a vén faszt is jól átkúrtam 1988-ban. Azt mondta, ad pénzt, hogy legyen egy nyitott, üzleti társadalom, de hivatalos kft-ket nem támogat. Megígértem, aláírtunk mindent neki. Megjött a lóvé. Másnap beadtuk a bíróságra a „pártunk és kft-énk” bejegyzési kérelmét. Innen indultam.Trükkös mi? Haha! A Hülye arra is adott pénzt, hogy részt vegyek továbbképzésen. Elküldött turtistáskodni külföldre. Azok meg aztán még nagyobb barmok. Kitették a nevemet az oxfordi Híres Diákok dicsőség falára, mikor itthon én lettem a főnök. Pár éve viszont levették. Ki nem szarja le! Hálából a vén Hülyével tele plakátoltam az egész autókereskedést, hogy ő egy csaló svindler, aki szar autókat akar behozni tömegével külföldről. A sok farhátas agyproli meg bevette. Pedig én hoztam be őket titokban.
Megyek tovább
Szóval ez volt az én számvetésem mostani megpihenésemkor. Megyek tovább. A sok baromnak kiloptam a szemét, de ők megint engem tettek meg igazgatónak. Már suhogtatnom se kell a kiszerelt ékszíjjat, előre kitalálják a gondolataimat, és levágják akit kell. Meg vagyonőr Sziszi azt is, akit nem kell. De ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, leszarom. Harmadszor adtam el nekik roncsországot. De élvezik. Mert én ők vagyok…
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….