Ez a nap
Egy halott és sok sebesült a Gázai övezet határánál az újabb tüntetésen

Meghalt egy tizenhat éves palesztin fiatal, mintegy százhetvenen megsebesültek Gázai övezet határánál a hetedik pénteki tömegtüntetésen – jelentette az izraeli média. Palesztin források szerint két tüntető vesztette életét, és a sebesültek száma jóval magasabb, meghaladja a hétszázat.

Száznegyvenhat tüntető sebesülését az izraeli fegyverekből kilőtt éles lövedék okozta, s közülük tíz gázai állapota súlyos a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint.
Sorozatban hetedik pénteken tüntet ismét sok ezer palesztin az övezet határkerítésénél, miközben az izraeli katonák tömegoszlató, és szükség esetén éles fegyverekkel megpróbálják megakadályozni a gázaiak közeledését a határhoz.
Ezúttal nem csak az enklávénál, hanem Ciszjordániában is erőszakos tüntetések zajlottak, Nablusz városnál egy palesztint éles lövedék talált el, hét demonstrálót pedig gumilövedékek okozta sérülések miatt láttak el.
Az izraeli oldalon több tűzoltó különítmény is dolgozik, ugyanis a Gázai övezetből a tenger felől fújó nyugati szél számos tüzeket gerjesztő papírsárkányt sodort át, amelyek többfelé lángba borították a közeli földeket.
A katonai rádió beszámolója szerint különösen heves összetűzések zajlottak az övezet déli határánál Kerem Salomnál. A Gázai övezet ottani áruforgalmi átkelőhelyénél a palesztinok felgyújtották az Izraelből az enklávéba vezető gázvezetéket még gázai szakaszán.
Hétfőre és keddre tervezik a tüntetés sorozat csúcspontját
A mostani pénteken „készülődés és figyelmeztetés a jövőre” jelmondattal rendezték meg a már szokásosnak tekinthető heti tüntetést a palesztinok. A jeligeként választott mondattal a május 14-i, három nap múlva esedékes palesztin Nagba, vagyis katasztrófa napra utalnak, amit minden évben Izrael 1948-as kikiáltásának évfordulóján tartanak.
Iszmáil Haníje, a Hamász politikai vezetője személyesen is a tüntetők közé ment, és köveket hajított a határ túloldalán állomásozó izraeli katonák felé.
„Azt várjuk, hogy március tizennegyedike és tizenötödike hatalmas menetén az egész palesztin nép az utcákra vonul”- mondta Haníje. „Népünk a libanoni menekülttáborokból Palesztina északi határára ömlik, és Jordániából is a határokra áramlik majd. A Palesztinának véget vető Nagbát a cionizmusnak véget vető Nagbává változtatjuk” – tette hozzá.
Hétfőre és keddre tervezik a tüntetés sorozat csúcspontját, amelyen idén az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése, és a város fővárosi státusának amerikai elismerése ellen is tiltakoznak. A demonstrációk kezdete óta, az utóbbi hét hétben negyvenhárom palesztin vesztette életét, és csaknem kétezren sebesültek meg.
(Forrás: MTI)
Mogherini: Jeruzsálemnek izraeli és palesztin fővárossá kell válnia
Szerző
Friss
- Orbán áradás, elköltözteti a Harcosok Klubját, a hely új a szöveg a régi
- A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe