Ez a nap
Seszták állítólag megfenyegette Orbánt leváltása előtt
Persze nem jött ki jól belőle. A leváltott fejlesztési miniszter még egy bizottsági elnöki posztot sem kapott, pedig még azt is kilátásba helyezte, hogy lemond mandátumáról. Seszták bejelentette ugyan igényét az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökségére, de nem kapta meg a tisztséget.
Sesztáknak az új kormány hivatalba lépése után is be kell majd érnie a gazdasági bizottság hat alelnöki posztjának egyikével, miközben a testületet továbbra is Bánki Erik vezeti majd – tudta meg a 24.hu.
A NER játékszabályai szerint ez a visszasorolás négyévnyi kormánytagság után nemhogy bőkezű kompenzációnak nem mondható, de sokkal inkább a rendszeren belüli bukásnak számít.
Seszták Miklós lecserélését sokan biztosra vették április 8. előtt is, ő azonban a következő négy évre is a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítójaként képzelte el magát.
A 24.hu információja szerint ez a nézetkülönbség komolyan kiütközött a miniszterelnök és a KDNP-s politikus személyes megbeszélésén, ahol Orbán felvázolta, hogy lényegében két minisztériumra osztja az NFM-et, a vezetésüket pedig Bártfai-Mager Andreára és Palkovics Lászlóra bízza majd.
A lap forrásai szerint a miniszter annyira komoly csalódásként élte meg a bejelentést, hogy lényegében megfenyegette Orbán Viktort: menesztése esetén lemond a parlamenti egyéni mandátumáról. Ez azért fenyegetés, mert ez esetben új választást kellene kiírni a kisvárdai körzetben, ahol Seszták a szavazatok majdnem 62 százalékát megszerezte, és papíron a Fidesz kétharmados többsége is veszélybe kerülne.
A fenyegetés azonban – amihez hasonlóra forrásaink beszámolója alapján meglehetősen régen lehetett példa a Fideszben – nem jött be, sőt.
Seszták Miklós volt az előző kormány legjobban kereső minisztere
2017-ben havonta átlagosan 1,3 millió forintot vihetett haza miniszteri és parlamenti képviselői fizetésként, de ez eltörpült az ügyvédi irodájából befolyó bevételei mellett, amelyek a havi 5 millió forintot is meghaladták.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Zsírosdeszka-kötelék: Magyar Péter és Mráz Ágoston közös nevezője
- Kitüntették a magyar sakkozót – Polgár Zsuzsa a sportág legjobb női edzője
- BKK: változás a főváros tömegközlekedésében, és most nem az árvíz miatt
- Árvíz után a világ – Ezt kell tenni, ha levonul a víz
- Leáll a Telekom – Fontos tennivalók várják az ügyfeleket
- Lévai Anikót „gátonhagyták” – Nem irigyeljük a sofőrt…..
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm