Ez a nap
Hiába az összefogás, a Fidesz győzött Solymáron
Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson.
A solymári választókerületben azért tartottak időközi önkormányzati választást, mert a korábbi képviselő, Gaal Gergely (Fidesz-KDNP) lemondott az önkormányzati képviselői mandátumáról, mivel országgyűlési képviselő lett.
A megüresedett képviselői helyért hárman indultak: Dalos Attila (Fidesz-KDNP), Pálmai Ferenc (Munkáspárt) és Kárpáti Zsuzsanna (független).
Az Index hírportál szerint november közepén öt ellenzéki párt (DK, Együtt, LMP, MSZP, Párbeszéd) közölte, hogy Kárpáti Zsuzsanna független jelöltet támogatja, később a Momentum is csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz. A Jobbik nem indított jelöltet.
Beregszászi Márk jegyző, a helyi választási iroda vezetője elmondta, hogy az 1024 választásra jogosult polgárból 404 ment el szavazni. Közülük 396-an érvényesen voksoltak.
Az előzetes eredmények szerint Dalos Attila 225, Kárpáti Zsuzsanna 169, Pálmai Ferenc 2 szavazatot kapott.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…