A körforgalom jó. Gyorsítja és biztonságosabbá teszi a közlekedést. Másutt bevált. Csak használni kell tudni. Dührohamot kapok, amikor a körforgalomból kilépő barom nem indexel. Ha indexelt volna, épp be tudtam volna csusszanni, nem kellett volna megállnom és újra indítanom.
Amikor már úgy éreztem, hogy egyre többször fog el a méreg, akkor az objektivitás és a tisztánlátás kedvéért füzettel és tollal a kezemben elgyalogoltam a legközelebbi körforgalomhoz. Strigulázni kezdtem, hányan indexelnek, amikor kijönnek, hányan nem. Az eredmény lehangoló: minden tíz autósból csak három indexelt.
Nem azért kellene jelezni, mert a KRESZ szerint kötelező, hanem azért, mert ha nekünk nincs is belőle semmi hasznunk (kárunk se), a bejövőnek van. Úgy segíthetnénk valakin, hogy nekünk semmibe sem kerül. A leglehangolóbb az egészben, hogy isten barma pár másodperccel korábban ugyanabban a helyzetben volt, mint én: arra várt, hogy beléphessen a körforgalomba. Vélné az ember, hogy ebben az esetben sokkal könnyebb belátni az együttműködés és a szolidaritás hasznát, mint bonyolult politikai kérdésekben. Még túl nagy empátia sem kell hozzá: nem más helyzetébe kellene képzelnie magát, csak tíz másodperccel azelőtti önmagáéba. De a kétharmad plusz egynek még ez sem megy.
Mit várhatunk egy olyan országban, ahol még a körforgalom sem működik?
