Blogbazár
Ti ott az országnak a házában cinkelt parasztként bábozhattok velünk….

Engem nyugodtan szólíthattok úgy, ahogy akartok. Nembélának is persze, meg akárminek. Meg az átlagembereket is hívhatjátok birkának, biodíszletnek, polgároknak, felebarátaitoknak, idegenszívűeknek, sorosistáknak, híveiteknek, de tényleg akárminek, ahogy épp úri jókedvetekből futja.

Ti ott az országnak a házában cinkelt parasztként bábozhattok velünk, és teátrálisan eljátszhatjátok, hogy ami igaz, az nem igaz.
Hőbörögni azon, hogy a pártelnök úr megszólítás nem illő,
az kicsinyes és nevetséges, hiszen tényeket bután kikérni, csak az uborkafára kapaszkodottak szoktak. Akinek meg nem inge, ne vegye magára. Röhej, hogy most játszanak illemórát a potentátok. Dugja gyorsan mindenki zsebbe a kezét! Ezek szerint a T.H.-ban már a tények kimondása is tilos? Egy felszólalástól tele lesz a maci naci?
Nyugi! Ettől még nem lesz itten forradalom.
Magára a miniszterelnökre is sértő, ha a nagy lakájkodásban megfosztják attól a titulusától, ami megilleti. Ő a Fidesz elnöke, és egy ilyen szinte egypárti országgyűlésben elég szánalmas, ha erre még utalást sem lehet tenni. Talán szégyen lenne a Fidesz? Csak azt láttam az elmúlt években, hogy csakafidesz mimagyarok. Most meg sem pártelnök úr, sem Viktor nem lehet.
Képtelenség követni a nagy alaptörvény módosítási lázat, nem tudom, hogy belekerült-e már, hogy kötelezően hogyan kell szólítani Orbán Viktort. Vezérem sem lehet? Vagy az ugyanaz, mint a miniszterelnök? Na mindegy is. Foci VB idején sűrűn landol földön a szotyola héj.
Friss
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad
- Magyar György: a Fenyő-gyilkosság – Gyárfás büntetőjogi felelőssége esetleg nem kellően bizonyított?
- ‘Eljön az idő, amikor elkobozza az állam Andit’ – írta egy hozzászóló a Várkonyi Andrea ancúgját beárazó Hadházy-bejegyzéshez
- Havas Henrik: csókoltatom az összes magyar oligarchát! – Megszabadult a kormánykitüntetésétől
- Esernyő, naptej, szobában kuckózás? – Ilyen idő várható a húsvéti hétvégén….
- Új nap, új Trump-őrület, avagy a jó öreg kiszámíthatóság túl van értékelve?