Ez a nap
Egy alapítvány vesz kézfertőtlenítőt egy budapesti kórháznak

Az egészségügyi alapítvány kétmillió forintot gyűjtött össze kézfertőtlenítőre. A vezetői azt mondják, azért maradtak itthon, hogy másnak legyen miért visszajönni.

Sok olyan fejlesztendő terület van a magyar egészségügyben, ami állami kezdeményezésekkel nem, vagy csak nagyon lassan javítható. Az ellátórendszerbe bekerülő betegek viszont testközelből érzékelik, hogy van mit fejleszteni: felújításra szoruló környezet, elavult eszközök, túlterhelt személyzet.
De az egészségügyben alulról jövő kezdeményezésekkel is lehet érzékelhető változást elérni – ezzel a célkitűzéssel hoztak létre néhány hónappal ezelőtt fiatal egészségügyi szakemberek egy alapítványt. „A Jobbulást! Alapítvány független, szakmai civil szervezetként az egészségügy átfogó fejlesztése érdekében kíván tevékenykedni, és ezzel remélhetőleg hiánypótló tevékenységet tud folytatni”– mondta dr. Pákó Judit, az alapítvány kuratóriumának elnöke a 24.hu-nak. Hozzátette:
Kis lépésekkel haladva olyan kézzelfogható eredményeket szeretnénk felmutatni, amiket a betegek és az ellátók közvetlenül is érzékelnek.
Első kezdeményezésükkel a kórházi kézhigiéné fejlesztését vették célba és május elején egy budapesti kórházban indították el az akciót. Az ellátók kézfertőtlenítését megkönnyítendő, ágyakon elhelyezhető kézfertőtlenítőket adományoztak, valamint a betegmosdókba is beszereztek szappantartókat, szappant. Kampányuk másik fontos eleme, hogy kitűzőt terveztek és adtak át, amiknek viselésére biztatják azokat az egészségügyi dolgozókat, akik betegeik és kollégáik felé is hangsúlyozni szeretnék, hogy odafigyelnek a kézfertőtlenítésre. Betegtájékoztató plakátokat is készítettek, amik felhívják a betegek figyelmét saját felelősségükre egészségük megőrzésében, másrészt biztatják őket, hogy kézhigiénével kapcsolatos kérdéseiket tegyék fel az orvosoknak, nővéreknek.
Az intézmények eddigi visszajelzései alapján van igény arra, hogy egy alapítvány az állami egészségügyben hozzájáruljon a betegbiztonság növeléséhez.
(Forrás: 24.hu)
10-ből 4-en életben maradhatnának Magyarországon és mégis meghalnak
Szerző
Friss
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256…..
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!