Kerítésen innen
A kormány megbünteti Budapestet a választási eredményért

Az LMP szerint a kormány a Ház elé az önkormányzatiságot teljes egészében leromboló javaslatot terjesztett, amely lehetővé teszi, hogy a kabinet kénye-kedve szerint valósítson meg beruházásokat Budapesten.
Fideszes módszertan szerint
Csárdi Antal országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján úgy ítélte meg, a kabinet ezzel bünteti a fővárost a választási eredményért.
Azt mondta: a kiemelt budapesti fejlesztésekről szól előterjesztés célja, hogy a kormány „fideszes módszertan szerint” úgy valósítson meg budapesti beruházásokat, és vonjon saját vagyonkezelésébe területeket, hogy a helyben élőket abba nem vonja be.
A fővárosi kiemelt beruházásokról a kormány nem egyeztetett a fővárossal
A politikus kifogásolta, hogy a hétfőn beterjesztett javaslatról, amelyről várhatóan már pénteken szavaznak, a fővárosi önkormányzattal sem egyeztetett a kormány. Úgy fogalmazott: a Fidesz ezzel erőszakot tesz a jogállamon. „Már a saját párttársai sincsenek biztonságban” – utalt arra, hogy az egyik fejlesztésben érintett terület, a Budai Palotanegyed mindig is konzervatív vezetésű volt.
A kabinet felülírhatja az önkormányzat elképzeléseit
Rámutatott: a fővárosi önkormányzat hosszú távú területfejlesztési stratégiája is csak a fióknak készült, ha a kormány azt felülírhatja. Szerinte a javaslat minden kontrollt kiiktat a fejlesztések felett, hiszen annak értelmében a Budapest Diákváros – Déli Városkapu esetében például az árvízvédelem nem feltétele az építési engedély kiadásának.
Örbán nem adta fel a budapesti olimpia álmát
Kifogásolta azt is, hogy az előterjesztés megalkotja a kiemelt nemzetközi sportesemény fogalmát, „úgy tűnik, Orbán Viktor miniszterelnök nem akarja elengedni a budapesti olimpia gondolatát”.
Csárdi Antal szerint megkezdődött Budapest megbüntetése a választási eredmény okán. A kormány – tartva a politikai ellenállástól, amelyet a fővárosi vagyonvesztés eredményezne – a tisztességes eljárás helyett államosít, agresszíven valósítja meg elképzeléseit.
A politikus kérdést kapott azzal a szerződéssel kapcsolatban is, amelyet párttársa, Ungár Péter kötött az LMP korábbi kampánytanácsadójával, Ron Werberrel. Csárdi Antal kijelentette: nem látta azt a videót, amelyben Ungár Péter arról beszél, szándékosan szerződött akkor, amikor arra még nem volt meg a felhatalmazása. Ungár Péter és a párt vezetése már mindent elmondott az ügyről – tette hozzá.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!