Van egy ország, amely már csak nevében a miénk. Szeretjük, mert nem tudjuk nem szeretni.

Van egy ország, amely már csak a szívünkben a miénk, mert csupán lélekben van közünk hozzá. Benne élünk, vonatkoznak ránk a törvényei, nyelvét jól beszéljük. Magyarországnak hívják ezt az országot, emelkedettebb hangulatunkban hazának nevezzük.

Dolgunk már nincs vele, közünk hozzá alig: választott vezetőink eligazítják helyettünk, amit kell. Néha kapkodjuk a fejünket, csodálkozunk és felháborodunk, de idővel már azt sem.
Beletörődünk, nem kapálózunk.

Nyugszik a beteg.

Nincs közünk hozzá, hogy milyen törvényeket hoznak és tartatnak be velünk, nem kérdez erről senki minket. Ha rákérdezünk, és kegyeskednek válaszolni, azt mondják, hogy mi hatalmaztuk fel őket erre.

Vagyis, mi akartuk, hogy egymás között adják-vegyék a földbirtokokat, kastélyokat, kiadóvállalatokat, szerkesztőségeket. Hogyha valamelyik nagyúrnak kiflire támad kedve, vesz magának egy pékséget, malmot hozzá és szántóföldeket. Ha flekkent enne, bevásárolja magát egy húsüzembe.

Mintha moziban lennénk. Nézzük a filmet, nem tetszik, de még reménykedünk, hogy a végén minden jóra fordul. Hisz ez itt a mi filmünk, a mi pénzünkön forgatták, nekünk.

Választott vezetőink a szemünk előtt árusítják ki az országot mindenféle diktátoroknak. Olyan emberekkel tárgyalnak, paroláznak és ölelkeznek, akiket korábban bottal sem piszkáltak volna. Mindeközben azt az embert ócsárolják, aki dollár-milliókat adott Magyarországnak, és azokat istenítik, akik forint-milliárdokat loptak el tőlünk, magyaroktól.

Itt születtünk.

Vannak helyeink, amelyek kedvesek a számunkra, verseink, amelyeket csak mi értünk igazán és dalaink, amelyeket valamikor együtt énekeltünk, és amelyekről csak mi tudjuk, hogy miért volt jó együtt énekelni.

Választott vezetőink, ha úgy gondolják, akkor repülőnapokat szerveznek nekünk Budapest fölött. Zajt okoznak, megbénítják a közlekedést, kárt okoznak a környezetnek. Fákat vágnak ki, korszerűtlen orosz metrókocsikat vásárolnak, Paks 2-re szerződnek.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy félnek a tudástól, ezért akarnak tanulatlan tömegeket látni. A tudatlan ember könnyebben manipulálható, neki könnyebb megmagyarázni, hogy a fekete miért fehér, a kicsi mitől nagy, a rossz miért jó.

Barátaim, Magyarországnak hívják ezt az országot, emlékezzünk rá szeretettel!

Konok Péter: Van egy ország, Nernia (igazából Magyarországnak hívják, csak úgy tűnik, hogy erre a névre a főkormányzópárt copyrightot jegyeztetett be)

Bruck András: Focin át az ország