Kultúra
A gendertudományt az egyházi fenntartású egyetemeken is tanítják
A nőkkel szembeni, a modern nemi demokráciának megfelelő bánásmód megtagadása a katolikus egyház végérvényes bukását okozhatja.
Az egyenlőségre épülő társadalom felépítéséhez és fenntartásához szükség van a genderkutatásra – nyilatkozta Irmtraud Fischer, a Grazi Egyetem katolikus teológiai fakultásának oktatója, az ószövetségi biblikus tudományok professzora a 168 órának.
A társadalmi nemek kutatása
A kormány állításaival szemben a társadalmi nemek kutatása igen erős az egyházi fenntartású és keresztény orientációjú egyetemeken, derül ki az interjúból. A professzor szerint – aki korábban a női teológusok európai szövetségének elnöke volt, és a genderszemléletű Biblia-értelmezésnek világviszonylatban is kiemelkedő szaktekintélye –
éppen a társadalmi nemek kutatása világít rá arra, hogy a zsidó-keresztény kultúra lényegesen sokszínűbb volt, mint ahogy azt a tradicionalista körökben hiszik.
Nem valóságos, hogy az emberek csak férfiak vagy nők lehetnek
Senki nem változtat nemet puszta szórakozásból – mondta Fischer. A teológus azt is hangsúlyozta, nem felel meg és soha nem is felelt meg a valóságnak, hogy az emberek csak férfiak vagy nők lehetnek. Azokról, akik a másik nemhez tartozónak érzik magukat, azt mondta:
„Ezeknek az embereknek a szenvedésútja gyakran hosszú és tövises, és éppen ezért a teológiának észre kellene vennie a szenvedésüket. A teológia feladata az, hogy ezeknek az embereknek az oldalára álljon, és nem az, hogy elítélje őket.”
Bibliának sok olyan erkölcsi előírása van, amit soha senki sem követett
Ha a Bibliában szó van a homoszexuális cselekedetek tilalmáról, az közel sem jelenti, hogy ezek máig érvényesek lennének, hiszen a társadalmaink sok tekintetben változtak – jelentette ki Fischer. Példaként a rabszolgaságra vonatkozó törvényeket hozta fel, amik „hála Istennek régen érvényüket vesztették”. Ráadásul a Bibliának sok olyan erkölcsi előírása is van, amit soha senki sem követett – például aligha vájják ki saját szemüket a keresztény emberek, ahányszor az „gonoszságra csábít”.
„Az egyháznak kétségtelenül jót tenne, ha többet foglalkozna a hivatást gyakorlóknak a szexualitással való helyes bánásmódjával. Ebben éppen a gendertudomány segíthet, amely a hagyományos koncepciókon túlra tekint”
– mondta el Fischer a katolikus egyházat megrázkódtató lelepleződött szexuális visszaélések kapcsán. A teológus kiemelte: „világosan különbséget kell tenni a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekmények és a nem heteroszexuális irányultság között”. Utóbbinak semmi köze a kiskorúak sérelmére elkövetett visszaélésekhez. Mint fogalmazott,
„minél idősebb leszek, annál világosabb számomra, hogy a szexuális visszaélési botrányok, valamint a nőkkel szembeni, a modern nemi demokráciának megfelelő bánásmód megtagadása a katolikus egyház végérvényes bukását okozhatja”.
(Forrás: Népszava, 168 óra)
A Magyar Rektori Konferencia is tiltakozik a genderszakok törlése ellen
Szerző
Friss
- Mi szükség volt erre, Mester? – Müller Péter beállt nemcsak Szentkirályi Alexandra, de a Fidesz mögé is
- Magyar stáb Cate Blanchett mögött
- Gyurcsány Ferenc vasárnap Magyar Pétert és Sulyok Tamást „reggelizett”
- Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
- „Helyreigazítás” – Időjárás: fájni fog
- Forradalmi újítás a hererák kezelésében
- George Lazar: Vége! Gyakorlatilag összeomlott az Orbán rezsim
- Upsz! Egyetlen mandátummal vezet a Fidesz az ellenzék előtt az EP-versenyfutásban
- Önre van szükség! – Akiknek a dolga volna nem érnek rá, mert sürgős kampányolhatnékjuk van….
- Reggel még nem tudtuk: ha szombat, akkor robban a Magyar Péter-bomba