Connect with us

Ez a nap

A Magyar Rektori Konferencia is tiltakozik a genderszakok törlése ellen

Megosztás

Megírták az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy nem támogatják a társadalmi nemek tanulmánya szak törlését a mesterképzések közül.

az MRK ellenzi a társadalmi nemek szakok megszüntetését
Megosztás

Megírták az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy nem támogatják a társadalmi nemek tanulmánya szak törlését a mesterképzések közül.

„A Magyar Rektori Konferencia a rendelkezésre álló rövid határidőn belül elküldte az előterjesztéssel kapcsolatos véleményét az Emmi részére. A elküldött véleményben az MRK nem támogatta a társadalmi nemek tanulmánya szak előzetes szakmai egyeztetések nélküli törlését a mesterképzési szakok jegyzékéből. Az MRK a kormányzati döntésig az üggyel kapcsolatos további nyilatkozatot nem tesz”

– olvasható a 168 Órának küldött közleményben.

Az EMMI és az igazságügyi tárca rendeletmódosítást terjesztett elő, amelyben egyebek között betiltanák, hogy a jövőben társadalmi nemek tanulmánya, azaz gender szak indulhasson Magyarországon. A tiltás ellen a CEU már korábban felemelte szavát, az ELTE először jelezte, hogy elfogadja a szak megszüntetését, de későbbi közleményében már árnyaltabban fogalmazott.

(Forrás: 168 Óra)

Kapcsolódó:

Kunhalmi mellbedobással magyarázza el a gender-kérdés lényegét

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük