Kultúra
A tökéletlen katona
Háborúban megfelel, békében alkalmatlan. A harc az igazi terepe, lényege a küzdés maga. Békeidőben tétován tántorog, mint a partra vetett tengerész. Ez a katona, mintha részeg lenne: bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával.
A puskapor szaga
Ő maga mondta évekkel ezelőtt egy választási kampányban, hogy érzi a puskapor szagát. Aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, honfitársait pedig katonáknak.
Amint fegyverhez jutott, háborúba indult a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, a saját köreihez nem tartozó oligarchákkal, összeveszett, akivel csak lehetett. Mostanság Brüsszellel csatázik, Sorost rúgja, ahol éri. Mi, magyarok, a saját bőrünkön tapasztaljuk a dicsőséges hadjáratok eredményét: Romok, rombolás, amerre lép.
A mi szerszámunkkal veri a csalánt, pedig nem kérte senki, hogy helyettünk harcoljon. Az utolsó töltényig tüzel, sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és másoknak.
Mi, akiknek a nevében a katona rendre összevész a világgal, azt szeretnénk, ha nem harcolna, hanem kormányozna. De ő állandóan csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközetekhez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból lopja ki a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emeli le a puskaporszag árát.
Mi lettünk miatta lesajnált, antidemokratikus ország. Sem Európának, sem Magyarországnak nem válik javára ez a korszerűtlen, avítt, idejétmúlt hátranyilazós hadviselés.
A kalandozások kora lejárt. Kalandorok kíméljenek.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
NERKeseru
2017.12.20 04:03 at 04:03
Katona? Ahaha, egyet belerugsz hazaig szalad es az osszevert neje mogul leselkedik a tolvaj cigany 🙂 Nezd csak meg az orrat es latod, hogy egy lengo balos tolta ilyenre, es lefogadhatod, hogy terdelve konyorgott a bekeert, mintsem visszautott volna 🙂 Gyava, tolvaj, retkes, Soros altal kivakart szenny cigany orban.