Jövő csütörtöktől ismét pályázhatnak a 18 évesek az ingyenes InterRail-bérletprogramra – hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora pénteken Budapesten.
A pályázatokat december 11-ig lehet benyújtani
A politikus a Nyugati téren tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a fiatalok a bérlettel jövő nyáron – elsősorban vasúton – bejárhatják Európát, megismerhetnek más kultúrákat. Hozzátette: a pályázatokat december 11-ig lehet benyújtani.
Az EP-képviselő emlékeztetett arra, hogy nyáron 15 ezer fiatal vette igénybe az EP és az Európai Bizottság közös programját, most 12 ezren juthatnak ingyenes utazáshoz.
9 milliárd kellene ahhoz, hogy minden magyar 18 éves utazhasson
Beszámolt arról is, hogy az unió következő, 2021-től induló költségvetésében várhatóan évente 100 millió euró lesz a programra, azaz évente több mint 100 ezer fiatal kaphat ingyenes bérletet.
Elmondta, javasolta a magyar kormánynak, szálljon be a projektbe és biztosítsa, hogy minden magyar 18 éves utazhasson. Ehhez 9 milliárd forint kellene – tette hozzá.
Az EP-képviselő felkérte a Független Diákparlamentet, hogy legyen a program nagykövete. Kálló Dániel, a szervezet szóvivője azt mondta, a program az utazásról és az európaiságról szól. Az utazás megtanítja az önállóságra a programban résztvevő fiatalokat, újfajta készségeket sajátíthatnak el – mondta.