Ez a nap
Értékpusztítás, ami a Vörösmarty térrel történik
Az MSZP főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba szerint az V. kerületi Vörösmarty teret a régi értékek megtartásával kellene felújítani.

Az MSZP főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba szerint az V. kerületi Vörösmarty teret a régi értékek megtartásával kellene felújítani.

Beindult a fideszes hazugsággyár
A szocialista fővárosi képviselő a téren tartott sajtótájékoztatóján kedden azt mondta: a Vörösmarty tér a főváros egyik legrégebbi, legszebb és legismertebb tere, s a felújításával kapcsolatban újra beindult a fideszes hazugsággyár.
Kifejtette: először azt hazudták, hogy egyetlen fát vágnak ki, majd közben kiderült, hogy kivágják az összeset; azt hazudták, hogy tisztelni fogják a tér archaikus szerkezetét, ehhez képest a Vörösmarty-szoborcsoport körüli alacsony műemlékkerítés, amely óvandó érték, eltűnik az átépítés következtében.
Horváth Csaba megjegyezte, hogy a tervek szerint a téren hét új fát terveznek ültetni, és a környező utcákban nyolc dézsás fát helyeznek majd el. Azt hangoztatta, a Fidesz az elmúlt években tízezrével vágatta ki Budapest fáit.
Az MSZP-s politikus kijelentette, megválasztása esetén évente 15 ezer új fát ültetnének és 100 ezer négyzetméter zöldfelületet hoznának létre a fővárosban. Megjegyezte: a fővárosban évente kétezer ember hal meg a levegő szennyezettsége miatt, ezért ostobaságnak tűnik, hogy irtják a fákat.
A kormány tönkreteszi a régi értékeket
Kérdésekre válaszolva elmondta, nem érti, miért kell eltávolítani a már említett alacsony kerítést, és miért kell áthelyezni az Oroszlános kutat. Hozzátette: örül annak, hogy felújítják a Vörösmarty teret, de annak már nem, hogy tönkreteszik a régi értékeket.
Horváth Csabát kérdezték arról is, hogy mennyire befolyásolja az ellenzéki összefogást az a felvétel, amely Sneider Tamás Jobbik-elnök és felesége három évvel ezelőtti esküvőjéről készült. A szocialista politikus azt mondta: nyilvánvalóan nem segítenek ezek a régmúltbeli események felidézései, de új időszámításnak tekinti a november-december óta történteket a Jobbiknál. „Azóta a Jobbik korrekt politikai partner, azok a mondatok, amik elhangoznak jobbikos politikusoktól, vállalhatók és támogathatók. (…) Ma sokkal több dolog van, ami a Jobbikkal összeköt bennünket, mint ami elválaszt Orbán NER-jétől és a Fidesztől” – fogalmazott Horváth Csaba.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés